Póker: Lisandro triplázott a World Series of Pokeren

2009.06.26. 00:26
Címkék
Jeffrey Lisandro a 2500 dolláros razz döntőben sem talált legyőzőre, idén már harmadik, összességében pedig negyedik karkötőjét szerezte.
Az NSO Póker rovatának szakmai partnere a poker24.hu.
Az NSO Póker rovatának szakmai partnere a poker24.hu.
Jeffrey Lisandro elképesztő menetelést produkál az idei World Series of Pokeren, a stud-specialista szerdán harmadik karkötőjét szerezte az idei vegasi tornasorozaton. A kiváló játékos az 1500 dolláros nevezési díjú stud verseny után megnyerte a 10 ezer dolláros stud-világbajnokságot is, majd a 2500 dolláros 7 card razzben sem talált legyőzőre.

Lisandro idei harmadik sikere 188 ezer dollárt hozott a konyhára, igaz, a hírek szerint ennél lényegesen nagyobb a tét. Vegasi pletykák szerint ugyanis Jeff Lisandro és Barry Greenstein jelentős összegű fogadást kötött egy másik párossal, Erick Lindgrennel és Daniel Negreanuval, hogy melyik duó szerez több pontot az Év játékosa versenyben. Lisandro és Greenstein előbbi három karkötőjének köszönhetően alaposan elhúzott, a két fiatal pókeresnek pedig már kevés lehetősége maradt a felzárkózásra.

Időközben véget ért a szeniorok ütközete is. Az 1000 dolláros nevezési díjú tornán rekordot jelentő létszám gyűlt össze, 2707-en indultak. A háromnapos csatában végül Michael Davis végzett az első helyen, ezzel első karkötőjét nyerte az egyébként már tapasztalt pókeres. Első komolyabb eredményét tizenöt évvel ezelőtt érte el a WSOP-n, akkor éppenhogy lemaradt a karkötőről. Idei sikerével 437 ezer dollárt nyert, míg a heads-up vesztese, Scott Buller 268 ezer dollárt vághatott zsebre.

A Poker24.hu legfrissebb híre: Már háromnál jár a stud-specialista
Legfrissebb hírek

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
8 perce

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
30 perce

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
40 perce

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
1 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
1 órája

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
2 órája

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
2 órája

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
2 órája