Négy magyar küzdhet tovább a 400 milliós álomért

2010.01.08. 14:55
Címkék
A Bahamákon zajló Pokerstars Caribbean Adventure főversenyén magyar részről Lendvai Tamás, Tóth Richárd, Markovits Ádám és Zakhar Péter folytathatja a küzdelmet a harmadik napon.


Az évnyitó karibi pókerviadal második napját 884 résztvevő kezdte meg, s a mezőnyben még hét magyar szerepelt. Sajnos a nap folyamán Tóth János, Kwaysser Valdemár Ákos és az egyetlen magyar WSOP-karkötős, Traply Péter is kiesett; utóbbi a nap utolsó leosztásában AK-val került szembe egy osztott király párral, az utóbbi kitartott, és kiejtette Traplyt.

Az NSO Pókerrovatának szakmai partnere a poker24.hu.

Azonban a hét magyarból négy pénteken is küzdhet a 2.2 millió dolláros fődíjért, hiszen Lendvai Tamás, Tóth Richárd, Markovits Ádám és Zakhar Péter is továbbjutott csütörtökön. A díjazás azonban nagy port kavart: a játékosokat meglepte, hogy bár az idén többen neveztek a 10 ezer dolláros versenyre, mint tavaly, az ez évi bajnok mégis jóval kevesebbet nyer, mint a tavalyi első. Míg 2009-ben a kanadai Poorya Nazari 1347 pókeres közül győzött, nyereménye pedig 3 millió dollár volt, addig a mostani legjobb 1529 játékos közül kerül majd ki, a nyereménye mégis „csak" 2.2 millió dollár lesz.

A bahamai tornán 314-en készülhetnek a harmadik napra, s a mezőnyben harcolhat még Daniel Negreanu is – a kanadai világbajnok az utolsók között jutott tovább. Negreanun kívül Steve Paul-Ambrose, Vicky Coren, Justin Bonomo, Ludovic Lacay, Victor Ramdin, Kathy Liebert, Huck Seed, Liv Boeree, Dennis Phillips, Paul Wasicka, Phil Ivey, Johnny Lodden, Ivan Gyemidov, Nicolas Levi, Carter Phillips, Dario Minieri, Naszr el-Naszr és Wayne Bentley is továbblépett.

Az élen Praz Bansi áll, a brit játékos 960 800 értékű zsetonhalommal kezdhet a folytatásban.

Pénteken fizetős helyekre ér a mezőny, a 224. helytől részesülnek a játékosok az összdíjazásból.

A Poker24.hu legújabb promóciója: Ez csípni fog! 1500$-os versenysorozat a ChiliPokerrel!
A Poker24.hu legfrissebb híre: Vitát váltott ki a PCA díjazása

Legfrissebb hírek

Igor Nicsenko: Túl sok múlik Szoboszlai Dominikon

Magyar válogatott
19 perce

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
37 perce

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
5 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
8 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
8 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
8 órája