Tóth Janika kiesett a Mecsek Ralin

2006.09.16. 14:12
Címkék
A harmadik gyorsasági szakaszon az országos bajnokság utolsó futamának, a Mecsek Ralinak a feladására kényszerült a bajnoki címvédő ifjabb Tóth János, Bahor Bea kettős (Peugeot), amely eddig vezette a pontversenyt.

A verseny előtt Tóthék nyolc ponttal vezettek Benik Balázs, tizenhattal pedig Spitzmüller Csaba előtt a zárófutam előtt, azaz a bajnoki címhez még egy negyedik hely is elég lett volna nekik, még akkor is, ha Benikék győznek a versenyen.

Az első két szakasz után a harmadik helyen álltak Turi Tamás és Benik Balázs mögött, de aztán következett a harmadik szakasz, amely a verseny leghosszabb etapja volt, 28 kilométer.

„Már a szakasz elejétől rossz volt az autó – mondta Bahor Bea. – Nem is kellett navigálnom, annyira lassan mentünk, füstölt az autó, kiugrottam a tűzoltó készülékkel, de akkor láttam, hogy minden csupa olaj. Akkor már tudtam, hogy vége mindennek.”

Így viszont fordult a kocka. A bajnoki cím Benik Balázs és varga István (Ford Focus) ölébe pottyanhat a bajnoki cím, hiszen most nekik elég a negyedik helyen célba jutniuk a bajnoki címhez, ráadásul a negyedik szakaszon át is vették a vezetést Turiéktól.

A harmadik helyre pedig a harmadik rivális Spitzmüller Csaba és Kazár Miklós jött fel, és ha meg tudnák nyerni a futamot, és Benikék kiesnének, akkor ők is bajnokok lehetnek. Persze még hosszú a verseny (összesen 14 szakasz), s a két rivális hibázása esetén ifjabb Tóthék is lehetnek bajnokok, de jelenleg Benik Balázs bajnoki címe tűnik a legvalószínűbbnek, aki 2003-ban egyszer már megszerezte ezt a titulust.
Legfrissebb hírek

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
3 perce

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
25 perce

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
35 perce

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
1 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
1 órája

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
2 órája

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
2 órája

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
2 órája