Ausztrál rali: Sordo gyorsabb volt Hirvonennél is

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.09.05. 14:51
Címkék
Nem sokáig élvezhette első helyét az Ausztrál ralin a világbajnoki pontversenyben az élen álló finn Mikko Hirvonen, mivel a második versenynap lezárását jelentő gyorsasági szakaszokon a spanyol Dani Sordo nála is sebesebbnek bizonyult.

Hirvonen azt követően került – átmenetileg – az első helyre, hogy az addigi éllovas, a szintén finn Jari-Matti Latvala az egyik etapon hibázott, s tetemes időhátrányt összeszedve lecsúszott a negyedik helyre.

Sordo remek hajrájának köszönhetően nemcsak a jelenleg a harmadik pozíciót elfoglaló Hirvonent, hanem a címvédő, ötszörös világbajnok francia Sébastien Loeböt is maga mögé utasította, igaz, mindkettőjüket csuppán egy tizedmásodperccel…

Latvala hátránya a spanyollal szemben 44.4 másodperc.

Ellentétben a péntekivel, a szombati száguldozást nem zavarták meg környezet- és állatvédők. Előző nap a világbajnoki futam megtartását ellenzők erőteljes tiltakozásuk jeleként sziklákkal torlaszolták el az Ausztrál rali hatodik szakaszának útvonalát, s emiatt törölni kellett ezt az etapot. Az incidensben senki sem sérült meg.

AUSZTRÁL RALI
 

Az összetett viadal állása két teljes versenynap, benne 25 gyorsasági szakasz megtétele után: 1. Dani Sordo, Marc Martí (spanyol, Citroën C4) 1:52:28.1 ó, 2. Sébastien Loeb, Daniel Elena (francia, monacói, Citroën C4) 0.1 másodperc hátrány, 3. Mikko Hirvonen, Jarmo Lehtinen (finn, Ford Focus) 0.1 mp h.

Legfrissebb hírek

Fegyelmi vizsgálat indult a Tottenham csapatkapitányával szemben

Angol labdarúgás
28 perce

IFFHS: ismét Luis de la Fuente az év férfi szövetségi kapitánya

Minden más foci
39 perce

Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, a Davis-kupa-csapat kapitánya

Tenisz
53 perce

Megszülettek Győri-Lukács Viktória ikerlányai

Kézilabda
1 órája

Az év legnézettebb videói: amikor bemutatkozott a 13 éves Nagy Kornél

Minden más foci
1 órája

Etta Eyong és Amad Diallo is győztes gólt szerzett az ANK-n – videók

Minden más foci
2 órája

Az „elfeledett” válogatott – 50 éve lett Eb-ezüstérmes a magyar női röplabdacsapat

Röplabda
2 órája

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
19 órája
Ezek is érdekelhetik