Rali: mégis Turán Frigyes nyerte meg az augusztusi Nyírség-ralit

2009.09.23. 19:27
Címkék
A Magyar Nemzeti Autósport-szövetség illetékes bizottsága elfogadta a Synergon Turán Motorsport csapatának fellebbezését, így az eredetileg is győztes Turán Frigyes nyerte meg az augusztusi Nyírség-ralit.

 

A szervezők augusztus 30-án azért diszkvalifikálták az ob hatodik, utolsó előtti futamán diadalmaskodó Turánt, mert Peugeot WRC-je nem érte el a minimális, 1230 kg-os határt, így a másodikként záró Herczig Norbert ugrott az élre. A csapattól az MTI-hez eljuttatott tájékoztatás szerint az utólagos vizsgálat során kiderült: a mérésnél olyan hibákat követtek el, amelyek miatt az nem volt szabályos.

„Négytagú bizottságunk az igazságot kereste, s nem zárhatott ki egy versenyzőt, akinek az autóját nem hitelesített mérleggel mérték meg. Ettől kezdve pedig nem érdekes, hogy könnyebb volt az autó vagy sem, mert az eredeti mérési helyzetet utólag nem lehetett már reprodukálni" - mondta Dudás Gyula, a ralibizottság vezetője. 

A pontversenyben Herczig vezet 105 ponttal, Turán a második (81).

Az ob utolsó futamát, a Komló-ralit október 9–11. között  rendezik meg.

 

Legfrissebb hírek

Németország–Paraguay, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
14 perce

A spanyolok meccsén svéd, a portugálokén norvég bíró vezet

Foci vb 2026
18 perce

Undav és Havertz is ott van a németek kezdőjében Paraguay ellen

Foci vb 2026
23 perce

Lovasíjász-bajnokságot rendeznek a hét végén a Kassai Völgyben

Egyéb egyéni
27 perce

Japán szerzett vezetést, a brazilok a második félidőben kettővel válaszoltak – videók

Foci vb 2026
44 perce

Martinelli volt a csodacsere, Brazília fordított, és továbbjutott Japán ellen

Foci vb 2026
46 perce

A ZTE védője a Qarabaghoz szerződik – NS-infó

Labdarúgó NB I
56 perce

Casemiro egyenlített a japánok ellen, Neymart (még) nem küldte be Ancelotti

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik