Fazekas és Szalay is a legjobb ötben

2010.03.21. 00:07
Címkék
Két magyar versenyző a top ötben az olasz Ek-futamon: Fazekas Károly a negyedik, Szalay Balázs az ötödik helyről várja a záró napot, a lengyel Krzysztof Holowczyc vezet.

Pedig Szalay Balázs nem az az ideges típus...

A szombatra előírt három szelektív szakasz teljesítése után például békésen szundikált a versenykamion oldalában, az aggregátorok zaja altatódalként hatott, ami nem csoda: megszokta a sivatagban, hogy egy terepralis szervizparkban soha sincs csend. Szóval a Dakar-rali távjának tízszer nekivágó pilóta estefelé már a szokásos nyugalmával szemlélte az eseményeket, néhány órával korábban azonban többször is felhúzta a szemöldökét.

Történt ugyanis, hogy délelőtt és délután is utolérte az előtte rajtolót, a második alkalommal ráadásul az olasz Maurizio Traglio az istennek se akarta elengedni. Hiába nyomta a dudát a navigátor Lukács József, hiába közelítették meg öt méterre a rivális autót, épp hogy neki nem mentek, de az sem hatott. Tíz kilométert haladtak szinte vakon a porában. Sovány vigasz, hogy utóbb a hazai pályán száguldó pilóta bocsánatot kért, ez azonban nem változtat a tényen, hogy Szalayt feltartotta.

„Tetszenek a pályák, és biztató, hogy nem maradtunk le nagyon az élmezőny mögött. Vasárnap lesz még két szakasz, amelyen előrébb küzdhetjük magunkat" – mondta a napot ötödikként záró Szalay, akinek furcsa módon éppen honfitársát, Fazekas Károlyt kell először megelőznie ahhoz, hogy előrébb kerüljön. Érdekesség, a magyar BMWpilóta eredetileg el sem akart jönni Olaszországba, csak azért döntött az indulás mellett, hogy a jövő hét végi magyar bajnoki nyitány előtt legyen ideje összeszokni új navigátorával, Mau rer Péterrel (az övé szintén jól csengő név a szakmában). Most azonban már csöppet sem bánja, hogy így döntött.

„Ha előre felajánlják ezt a helyezést, gondolkodás nélkül elfogadtam volna, úgyhogy megpróbálok most már nagyon vigyázni rá. Extrém kalandunk nem volt, szakaszról szakaszra fejlődtünk, tehát elégedettek lehetünk" – mondta Fazekas, akinek ez a negyedik éve a terepraliban, ehhez képest tényleg nagyon sokat lépett előre a nemzetközi mezőnyben. Sajnos csak a fenti két pilóta maradt versenyben öt párosunk közül: a háromszoros abszolút ralibajnok Benik Balázs még előző este búcsúzott (az Opel motorja vizet szívott egy vizes árokban, és megállt, mint a szög), Garamvölgyi Zoltán kuplunghiba miatt adta fel, Varga Imre autójában pedig gyakorlatilag minden tönkrement, ami tönkremehetett...

A verseny vasárnap két 66 kilométeres szakasszal ér véget.

 

EK-FUTAM, OLASZORSZÁG

 Abszolút sorrend 4 szelektív szakasz után:

1. Krzysztof Holowczyc, Jean- Marie Fortin (lengyel, belga, Nissan) 2:14:25,

2. Van Cauwenberge, Vyncke (belga, Nissan) 2:17 perc hátrány,

3. Novickij, Jevtyekov (orosz, G-Force Proto) 3:29 p h,

4. Fazekas, Maurer (magyar, BMW X5) 5:53 p h.,

5. Szalay, Lukács (magyar, Opel Antara RR) 6:19 ph.

 

Legfrissebb hírek

Három félidő után döntetlenre áll a párharc – ETO–Riga visszavágó a Kl-ben

Európa-konferencialiga
4 perce

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
4 perce

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
9 perce

Így szólt a Himnusz kétszer Milák Kristófnak és egyszer a váltó többi tagjának a vizes Eb-n – videók

Úszás
24 perce

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
30 perce

Bronzmeccset játszhat a hazai felkészülési kézilabdatornán a Bányász

Kézilabda
49 perce

Megállapodás Ferran Torresről; 120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
58 perce

Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, és Európa-bajnok a 4x100-as gyorsváltónk is! – videók

Úszás
1 órája