Rali-ob: nyolcadik bajnoki címére tör ifj. Tóth János

MTI MTIMTI MTI
2010.03.18. 12:31
null
Ifj. Tóth János nyolcadik bajnoki címére tör
Címkék
Nyolcadik magyar bajnoki címéért száll harcba a jövő hétvégén Egerben kezdődő rali-ob-n ifj. Tóth János.

A Peugeot Total Hungária Rally Team csütörtöki sajtótájékoztatóján emellett az is elhangzott, hogy a navigátor Tagai Róbert – a páros sikere esetén – először lenne abszolút magyar bajnok.

Ifj. Tóth elmondta, az elmúlt évek gyakorlatától eltérően 2010-ben nem tervezi, hogy rajthoz áll az International Rally Challenge (IRC) bármelyik futamán, ezúttal ugyanis száz százalékban az országos bajnokságra koncentrál.

„Arról, hogy ellenfeleink mennyire erősek, az első versenyt követően már többet tudunk majd – fogalmazott ifj. Tóth. – Nagyon sok mindennek stimmelnie kell ahhoz, hogy futamokat, vagy akár bajnokságot nyerjünk, de csapatunk remek munkát végzett, így van okunk a bizakodásra."

A pilóta hozzátette, hogy nagyon élvezi a közös munkát Tagaival, akit tapasztalt, profi navigátornak tart. A páros péntektől már teszteli az idei szezonra elkészült Peugeot 207 S2000-es versenyautót.

A gyakorlással kapcsolatban Tagai elmondta, hogy igyekeztek a jövő hétvégihez hasonló pályákat választani, amelyeken lehetőségük nyílik a különböző beállítások kipróbálására.

A sajtótájékoztató zárásaként ifj. Tóth és navigátora közösen leplezték le idei versenygépüket.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Belfastban lép pályára a magyar válogatott az NL-ben

Minden más foci
1 órája

Öt labdavesztés is belefért a Buffalónak; Washingtonban botlott a címvédő – videó

Amerikai sportok
1 órája

Jó szerencsét Belfastban!; George Best emlékeinek nyomában

E-újság
1 órája

Elő kell lépni! – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Jön a Farkas? – Hegyi Iván publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Újabb hiányzót kell pótolni – állítsa össze a magyar válogatott belfasti kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
2 órája

Nemzetek Ligája: Európa legfeszültebb meccsét rendezték a Nagyerdei Stadionban

Minden más foci
2 órája

Klopp első hazai meccsén történelmet írtak a görögök – először verték meg a németeket!

Minden más foci
2 órája