Rio 2016: egyre kevésbé érdekli a brazilokat az olimpia

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.07.21. 17:33
Még mindig nem talált gazdára a belépőjegyek 28 százaléka az augusztus 5-én kezdődő Rio de Janeiró-i olimpiára.

A helyi szervezőbizottság szóvivője csütörtökön elmondta, hogy eddig 4.4 millió jegyet adtak el, ez az összes belépőnek mintegy 72 százaléka. Hozzátette: az értékesítésből eddig 978 millió realra (85.7 milliárd forint) tettek szert, ami az eredetileg becsült bevétel 93 százaléka.

Csütörtökön újabb jegyértékesítési akció indult Brazíliában, de egy felmérés szerint az első dél-amerikai olimpia iránti érdeklődés a közelmúltban jelentősen csökkent az országban.

A Datafolha Intézet kimutatása szerint 28-ról 51 százalékra nőtt azok száma, akiket nem érdekel az esemény, és a megkérdezettek fele drágának tartja a 39 milliárd real költségvetésű olimpiát. Az összeg 60 százaléka egyébként szponzori hozzájárulásokból származik.

A brazil idegenforgalmi hivatal előrejelzése szerint 300 és 500 ezer között lesz a külföldi látogatók száma Rióban az ötkarikás játékok időszakában, a szállodai szobák foglaltsága már körülbelül 90 százalékos.

Legfrissebb hírek

Ryan Lochte elárverezi három olimpiai aranyérmét a hatból

Úszás
18 órája

Folytatódhat a jogi csatározás a Bolgár Olimpiai Bizottság elnöki tisztéért

Egyéb egyéni
2025.12.20. 09:27

Thomas Bach: Rendkívüli kiváltság Magyarországon élni

Egyéb egyéni
2025.12.18. 06:31

Los Angeles 2028: január 14-től lehet jegyet igényelni

Egyéb egyéni
2025.12.15. 18:49

Sportlövészet: változatlan kvótaszám, változó döntős formátum Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.12.15. 13:51

„A sportolóknak joguk van politikai nyomástól mentesen versenyezni” – fontos NOB-deklaráció a 14. olimpiai csúcsértekezlet után

Egyéb egyéni
2025.12.14. 10:55

Újabb magyar vitorlázók célozták meg az olimpiai szereplést

Egyéb egyéni
2025.12.10. 11:49

Gyulay Zsolt: Számomra nagyon közel van már Los Angeles

Egyéb egyéni
2025.12.09. 10:25
Ezek is érdekelhetik