Rio 2016: az olimpiai bajnok távol tartja magát a közösségi médiától

Vágólapra másolva!
2016.08.03. 15:53
Nem használja sem a Twitter-fiókját, sem a Facebook-oldalát a pénteken kezdődő riói játlkok ideje alatt Emily Seebohm, az ausztrálok kétszeres olimpiai bajnok úszója.

A négyszeres ötkarikás érmes versenyző négy évvel ezelőtt Londonban kikapott 100 méter háton az amerikai Missy Franklintől, s utólag a közösségi oldalakat okolta a vereségért, mondván, nem tudta kiverni a fejéből, hogy a szurkolók „előre odaadták" neki az aranyérmet.

„Úgy éreztem, nem álltam le megfelelően a közösségi médiával, s amikor az emberek ezerszer leírják, hogy megnyered a versenyt, szinte már elhiszed, hogy sikerült is" – nyilatkozta a londoni olimpia után Seebohm.

A most 24 éves úszó 2012-ben a 4x100 méteres női gyorsváltó tagjaként aranyérmes volt, míg ezüstöt nyert a 100 hát mellett a 4x100 méteres vegyes váltóval.

A tavalyi, kazanyi világbajnokságon Seebohm 100 és 200 háton, valamint a 4x100-as gyorsváltóval is aranyérmet nyert, s akkor szintén nem figyelt a közösségi médiára a verseny ideje alatt.

„Ezt mindenki maga dönti el. Vannak olyanok, akiknél működik, de én már megtapasztaltam, hogy engem csak visszavet" – mondta kedden Seebohm, s hozzátette, semmit sem posztolt eddig, s nem is tervez hasonlót a riói olimpia alatt.

Az úszó a Twitter-fiókjának kezelését egy közeli barátjára bízta, hogy követői naprakészek maradjanak.

Az ausztrál úszók leszerepeltek Londonban, ahol az azt megelőző 20 év legrosszabb teljesítményét nyújtva csupán egy aranyat nyertek, azt is váltóban. A férfi válogatott hat tagja aztán 2013 februárjában elismerte, hogy a 2012-es játékok előtt nyugtatókat és altatókat szedett annak ellenére, hogy ezeknek a használatát az Ausztrál Olimpiai Bizottság megtiltotta.

Legfrissebb hírek

Öt különböző nemzet nyerte meg az első nap öt versenyszámát – éremtáblázat

Téli olimpia 2026
10 órája

A norvég meglepetésember nyerte meg a női síugrók aranyát az olimpián

Téli olimpia 2026
11 órája

Gyorskorcsolyázásban született meg a hazaiak első aranyérme

Téli olimpia 2026
15 órája

Kettős svéd siker a női síatlonversenyen

Téli olimpia 2026
18 órája

Svájci arany lesiklásban, de Odermatt a dobogóra sem fért fel

Téli olimpia 2026
19 órája

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
2026.02.04. 06:35

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
2026.02.03. 13:31

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
2026.02.03. 10:20
Ezek is érdekelhetik