Rio 2016: ugrált, mint a láma – így örült Dujsebajev

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.08.18. 13:04
Talant Dujsebajev, a lengyel férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya örül annak, hogy a horvátok legyőzésével elődöntőbe jutottak a riói olimpián, ám nem elégedett meg ennyivel.

„Örülünk, de még nem értünk el semmit – mondta a horvátok elleni 30–27-es győzelem után Dujsebajev. – Természetesen nagy siker ez, hiszen bent vagyunk az elődöntőben, de több mérkőzés vár még ránk. Az elejétől hittünk a sikerben, ez volt a legfontosabb. Támadásban eredményesek voltunk, mert öt plusz egyes védekezést alkalmaztak. Látták a szlovénok elleni meccsünket, amelyen nagyon szenvedtünk, valószínűleg ugyanazt akarták alkalmazni ellenünk. Új torna kezdődik számunkra, új álmokkal, de mindig csak a következő mérkőzést akarjuk megnyerni.”Dujsebajev. – Természetesen nagy siker ez, hiszen bent vagyunk az elődöntőben, de több mérkőzés vár még ránk. Az elejétől hittünk a sikerben, ez volt a legfontosabb. Támadásban eredményesek voltunk, mert öt plusz egyes védekezést alkalmaztak. Látták a szlovénok elleni meccsünket, amelyen nagyon szenvedtünk, valószínűleg ugyanazt akarták alkalmazni ellenünk. Új torna kezdődik számunkra, új álmokkal, de mindig csak a következő mérkőzést akarjuk megnyerni.”

Az idei Európa-bajnokságon Talant Dujsebajev még a magyar férfiválogatottat irányította, ám a sikertelen Eb-szereplés után távozott.

Azóta edzői pályafutása legeredményesebb hónapjait éli, hiszen a lengyel válogatottat kijuttatta az olimpiára, amelyen már az érmekért harcolhatnak, és a Kielcével megnyerte a Bajnokok Ligáját.
A lengyelek Dániával küzdenek meg az olimpiai döntőért.

„Dániának nagyon tapasztalt válogatottja van. A játékosai többsége Európa legjobb csapataiban edződik. Egyszerű a tervünk, küzdünk a győzelemért” – tekintett előre az elődöntőre Dujsebajev, aki azért biztos kitalál valamit Mikkel Hansenék ellen.

ÍGY ÖRÜLT TALANT DUJSEBAJEV AZ OLIMPIAI ELŐDÖNTŐBE JUTÁSUKNAK


Legfrissebb hírek

Szívből jövő dollárok – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
3 órája

„Már az olimpiára kijutás is megérdemli az anyagi elismerést” – Fürjes Balázs az NS-nek

Egyéb egyéni
2026.06.25. 19:26

Történelmi döntés a NOB-nál: minden olimpikon több mint 3 millió forintot kap az olimpiai részvételért

Egyéb egyéni
2026.06.24. 17:59

A NOB 2029-ben döntene a 2036-os játékok helyszínéről

Egyéb egyéni
2026.06.22. 18:03

Köln megerősítette olimpiarendezési tervét

Egyéb egyéni
2026.06.20. 17:09

Fábián László: Az Olimpia Napján a napi mozgásé a főszerep

Egyéb egyéni
2026.06.20. 14:49

Népsport: hol volt még Budapest és a szuezi válság?

Népsport
2026.06.17. 14:23

Preisinger Sándor: Nem szabad elfelejteni az atlantai csapatunkat

Magyar válogatott
2026.06.14. 17:21
Ezek is érdekelhetik