Rio 2016: ováció és tapsvihar a fejkendős női súlyemelőnek

Vágólapra másolva!
2016.08.08. 21:23
null
Ováció és tapsvihar köszöntötte a fejkendős női súlyemelőt (Fotó: AFP)
Üdvrivalgással és vastapssal köszöntötte minden gyakorlata alkalmával a publikum a Riocentróban az Arab Emírségek női súlyemelőjét, aki fejkendőben versenyzett az 58 kilogrammos súlycsoportban a riói olimpia hétfői napján.

 

A B-csoport tagjaként induló Ajesa Sahrijar Mohamed Albalusi a kategória teljes mezőnyének legszerényebb eredményével nevezett a viadalra, mégis úgy fogadta a negyedháznyi, mintegy másfél ezer néző, mintha az olimpiai bajnok versenyzett volna.

Albalusi hálásnak mutatkozott, hiszen a hatból öt gyakorlata is sikeres volt, és zajos ünneplés mellett fejezte be fellépését.

„A rokonszenv efféle megnyilvánulása teljesen érthető, és részben világszövetségünk sikere is, mivel az IWF élen jár a női egyenjogúság érvényre juttatásában, miközben ez a folyamat a muszlim világban még gyerekcipőben jár” – szolgált magyarázattal az MTI-nek Ádámfi Attila, az IWF főigazgatója.

Elmondása szerint a nemzetközi sportági szövetség 2011-ben kifejezetten az egyenjogúsítás jegyében fogadott el olyan szabálymódosítást, amely lehetővé teszi a muszlim sportolóknak, hogy saját vallási előírásaiknak tiszteletben tartásával tudjanak versenyezni.

„A fejkendő, a hidzsáb viseletének lehetővé tétele is szerepet játszott abban, hogy az emírségek igen kis számú sportolói küldöttségébe egy női súlyemelő is bekerült” – mondta Ádámfi Attila.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Nagy Béla, az olimpiai ötödik magyar íjász

Egyéb egyéni
2025.11.05. 10:41

Los Angeles 2028: új súlycsoportok lesznek súlyemelésben

Egyéb egyéni
2025.11.04. 13:28

Különleges ötkarikás jubileum

Egyéb egyéni
2025.11.03. 07:52

Hol emelte, hol dobálta a súlyokat

Népsport
2025.10.27. 09:37

Ötven éve olimpiai kvalifikációt ért az Eb-ezüst női röplabdázóinknak

Népsport
2025.10.26. 09:11

A NOB azt javasolja, hogy Indonézia ne rendezhessen nemzetközi sporteseményt

Egyéb egyéni
2025.10.23. 08:49

Súlyemelés: rekordok dőltek halomra a junior ob-n

Utánpótlássport
2025.10.20. 16:26

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40
Ezek is érdekelhetik