NOB: „A legtökéletesebb tökéletlen olimpia” – ez volt Rio

MTI MTIMTI MTI
2016.12.06. 17:13
A legtökéletesebb tökéletlen nyári játékoknak nevezte az augusztusi, Rio de Janeiró-i ötkarikás eseményt Mark Adams, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szóvivője kedden.

A NOB keddi értékelésén elhangzott, hogy a brazíliai világesemény talán nem volt tökéletes, de a szervezők teljesítménye – a nehéz politikai és gazdasági helyzet közepette – meghaladta a várakozásokat.

„Gyakorlatilag minden jól működött. Nem volt minden tökéletes, de kalapot emelhetünk a szervezők eredményei előtt. Bámulatos, amit elértek” – fogalmazott Christophe Dubi, a NOB olimpiai játékokért felelős ügyvezetője.

A svájci sportvezető kiemelte: különösen elégedettek voltak a sportolók teljesítményével, hiszen mintegy száz olimpiai és világcsúcs született Rióban, néhány ország pedig megszerezte története első ötkarikás érmét.

A dél-amerikai világváros 2009-ben nyerte el a rendezési jogot, amikor Brazília gazdasága virágzott, ám később súlyos politikai válság és gazdasági recesszió nehezítette a szervezők munkáját. Az olimpiára végül a pénzhiány és a rendezési hiányosságok mellett például a rossz vízminőség, a Zika-járvány, a nézők hiánya és az orosz doppingbotrány is rányomta bélyegét.

Legfrissebb hírek

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Egyéb egyéni
12 órája

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
2026.09.24. 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53