Női röplabda: az élvonalban is Milodanovics irányítja a Füredet

MTI MTIMTI MTI
2020.06.17. 22:29
A következő szezonban is Milodanovics Andrea lesz az Extraligába feljutott Szent Benedek Balatonfüred Röplabda Akadémia (SZBBRA) női röplabdacsapatának vezetőedzője.

A klub honlapjának szerdai híre kiemeli, a szabadkai származású szakvezető 2017-ben, az élvonalbeli UTE csapatától érkezett az akkor az NB II-ben szereplő Balaton-parti együtteshez, melyet három év alatt juttatott fel a legmagasabb osztályba.

„Mindenki tudta, hogyha lehetőségünk nyílik az osztályváltásra, akkor élünk vele. Az elmúlt két évben, amióta NB I-ben szerepeltünk, olyan szintet hoztunk, ami bizonyította, hogy az Extraligában is megálljuk a helyünket. Ez nem a csak a csapatra és az elvégzett munkára igaz, hanem az egyesületre is. Sokkal erősebb lett a klubunk, komolyabb lett a háttér, évről-évre lépünk előrébb itt is” – mondta Milodanovics annak kapcsán, hogy a pandémia miatt be nem fejeződött bajnoki idényt követően az eddig extraligás Haladás és Jászberény sem tudta vállalni az indulást a következő szezonban, a magyar szövetség pedig a balatonfüredieket és a DVTK-t kérte fel erre.

Legfrissebb hírek

18 évesen a válogatott kezdőcsapatában – interjú Csereklye Zsófiával

Képes Sport
2026.09.23. 14:49

Magyar válogatott röplabdázó lett az MVP egy négyes tornán Amerikában

Röplabda
2026.09.18. 19:53

Női röplabda: dobogóra pályáznak az újpestiek a bajnokságban és a kupában is

Röplabda
2026.09.16. 11:38

Címvédésre és a kupa visszahódítására készülnek a Vasas    röplabdázói 

Röplabda
2026.09.15. 12:48

Női Extraliga: Nemesvámoson játssza hazai meccseit az újonc Veszprém

Röplabda
2026.09.04. 13:06

Nyolc között a címvédő a női röplabda Eb-n

Röplabda
2026.09.01. 21:45

Német öröm, magyar bánat – a keddi röplabda Eb-mérkőzés legjobb képei

Röplabda
2026.08.26. 07:25

Női röplabda Eb: a lengyelek nagy lépést tettek a csoport második helye felé a mieink hatosában

Röplabda
2026.08.25. 20:28