Nem jutott be a négy közé a címvédő a férfi röplabda Magyar Kupában

K. Z.K. Z.
2025.01.22. 20:32
Fotó: Facebook/MÁV Előre Foxconn
A MÁV Előre a hazai 3:1-es siker után idegenben is nyert két játszmát, s ezzel kiejtette a Fino Kaposvárt a férfi röplabda Magyar Kupában.

 

Bár a férfi Magyar Kupa negyeddöntő visszavágóján a címvédő Fino Kaposvár nyert 3:2-re, a továbbjutást a vendég MÁV Előre Foxconn ünnepelhette, amely először jutott a legjobb négy közé a sorozatban.

Hogy a rekordgyőztes kaposváriak már az elődöntőbe sem jutottak be, arról elsősorban a sorsolás szeszélye tehet, hiszen éppen a legnagyobb riválisuk, az előző két bajnokságban döntős, trónkövetelő MÁV Előre volt az ellenfelük.

A fehérváriak ráadásul az előző körben a bajnoki bronzérmes MAFC-ot búcsúztatták és Székesfehérváron 3:1-re győztek a Fino ellen is. A Kaposvár Arénában is magabiztosan nyerték az első játszmát és a másodikban is közel álltak a sikerhez, de ezt végül a ráadásban hozni tudta a Fino. A harmadik felvonásban azonban már nem volt pardon, három szettlabdájuk is volt, amelyből a másodikat egy hosszú nyitásnak köszönhetően értékesítették.

Ezzel megvolt A MÁV Előrének a továbbjutáshoz szükséges két nyert játszma, s ekkor már azt is megengedhette Omar Pelillo vezetőedző, hogy a cserejátékosokat szerepeltesse, így végül a győzelem a hazaiaké lett, de ez sovány vigasz.

A fehérváriak ellenfele az elődöntőben a Pénzügyőr lesz, míg a másik ágon a Kecskemét és a Kazincbarcika küzd majd meg a fináléba kerülésért.

FÉRFI RÖPLABDA
MAGYAR KUPA, NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Fino Kaposvár–MÁV Előre Foxconn 3:2 (–18, 26, –22, 20, 8)
Továbbjutott: a MÁV Előre Foxconn 4–2-es pontaránnyal (5:4-es szettarány)

 

Legfrissebb hírek

Röplabda: a férfiak és a nők is veszítettek

Utánpótlássport
2026.09.25. 14:23

Nagy Péter: A négy közé jutásért is óriási csata lesz

Röplabda
2026.09.25. 07:14

Férfi röplabda Eb: Belgiummal és Szlovéniával teljes a legjobb nyolc mezőnye

Röplabda
2026.09.21. 23:06

Jókay Zoltán: Elsődleges célunk a túlélés

Röplabda
2026.09.21. 08:44

Röplabda Eb: megismétlődik a román–francia negyeddöntő

Röplabda
2026.09.20. 23:06

Férfi röplabda Eb: a csoportkör után már csak a világbajnok Olaszország veretlen

Röplabda
2026.09.17. 23:58

Női röplabda: dobogóra pályáznak az újpestiek a bajnokságban és a kupában is

Röplabda
2026.09.16. 11:38

Címvédésre és a kupa visszahódítására készülnek a Vasas    röplabdázói 

Röplabda
2026.09.15. 12:48