• Élő
Labdarúgó NB I
44 perce

NB I: a listavezető Puskás Akadémiának hamar cserélnie kellett Újpesten

A lila-fehérek hatos nyeretlenségi sorozatban vannak a felcsútiakkal szemben, de ha ma győznek, pontszámban beérik az élen álló ellenflüket.

A Honvéd nyíregyházi győzelme képekben

Az elején a helyi gyerekek, a végén a kispesti játékosok szaladtak lelkesen.
Labdarúgó NB I
2 órája

Egy gól és más semmi – a Honvéd legyőzte a Nyíregyházát

Két cserejátékos hozta össze a győztes gólt a második félidőben, a kispestiek megelőzték a Szparit a tabellán.
Labdarúgó NB I
3 órája

Súlyos sérülést szenvedett Tóth Milán, nyolc hónap kihagyás vár rá

A Vasas támadóját az MTK elleni bajnokin kellett lecserélni.
Labdarúgó NB I
5 órája

Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

Kiesési helyosztót és dobogós pozícióért zajló rangadót is rendeznek szombaton.
Labdarúgó NB I
6 órája

„Szó sincs arról, hogy feszültség vagy konfliktus lenne” – Erős Gábor nem mondott le a Vasasnál

„A vezetőség és a csapat részéről is abszolút él a bizalom felém, az eredményekkel sincs probléma, folytatjuk a közös munkát.”
Labdarúgó NB I
7 órája

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Erős Gábor személyes okokból nem vett részt a sajtótájékoztatón, melyen Pinezits Máté azt mondta, az élet most visszaadott valamit az MTK-nak abból, amit eddig elvett.
Labdarúgó NB I
20 órája

Így szakította meg rossz sorozatát az MTK a bajnokságban – képgaléria

A Vasas emberelőnyben is pont nélkül maradt.
Labdarúgó NB I
21 órája

Komáromi bombagólja három pontot ért az MTK-nak, a Vasas emberelőnyben sem tudott egyenlíteni

Megszakadt a kék-fehérek rossz sorozata – a két csapat 165. első osztályú mérkőzésén az angyalföldieknek semmi sem akart összejönni, s ezen még Kovács Patrik kiállítása sem változtatott.
Labdarúgó NB I
22 órája

Változtatott az MLSZ, mégis lehetnek nézők a Honvéd–DVSC bajnoki meccsen

Viszont a Kisvárdát zárt kapuk mögött fogadják majd a kispestiek.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:52

A Nyíregyháza ellen duplázó Arthur Henrique: Trófeákat szeretnék nyerni a ZTE-vel

Jó formában van a zalaegerszegiek fiatal brazil támadója.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:29

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Az utolsó Honvéd az utolsó előtti Nyíregyházához látogat – egy győzelemmel előzhet ♦ Kilenc és fél év után lesz újra MTK–Vasas találkozó az élvonalban.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:22

Hinora Kristóf: Nem tartom reálisnak a jelenlegi helyezésünket

Az MTK játékosa azt reméli, korábbi csapata, a Vasas ellen nemcsak helyzeteket alakítanak majd ki, de azokból gólokat szerezve otthon is tartják a három pontot.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:19

Három meccsre eltiltották az MTK középpályását

Szuhodovszki Somát egy elkésett becsúszás miatt állították ki múlt szombati Paks elleni bajnokin.
Labdarúgó NB I
2026.10.14. 20:08

UEFA Ifjúsági Liga: a Kajrat Almati vár az MTK-ra

Az oda-visszavágós párharc október 28-án 18 órától az Új Hidegkuti Nándor Stadionban kezdődik.
Labdarúgó NB I
2026.10.14. 16:27

Lukács Dániel: Majdnem feladtam… – interjú a válogatott támadójával

Négy válogatott mérkőzésen kezdett, Grúzia ellen Kerkez Milos győztes fejesét készítette elő, majd a hétvégén Győrben ő döntötte el a rangadót – a támadó nagypapájáról, a fodrászatról és a bőrére került gyerekrajzról is beszélt.
Labdarúgó NB I
2026.10.14. 10:22
Labdarúgó NB I
2014.02.01. 09:52

DVTK: Olaszországból hazatérő próbajátékos érkezett

Két próbajátékos is pályára lép a DVTK NB I-es labdarúgócsapatában szombat délelőtt a harmadosztályú Felsőtárkány ellen Tamási Zsolt és Boskó Arnold személyében – adta hírül a diósgyőriek hivatalos honlapja.
Labdarúgó NB I
2014.02.01. 09:34

Videó: Jenner a legpontosabb Fradi-csatár Belekben

A Ferencváros labdarúgócsapatának beleki edzőtáborában ezúttal a támadók részére rendezték meg a Keresztlécküldetés elnevezésű verseny selejtezőjét. Juliann Jenner, Ulysse Diallo, Somália, Böde Dániel és Buzsáky Ákos mérte össze a tudását. Rengeteg rossz próbálkozás akadt, de aztán Jenner megmutatta...
Labdarúgó NB I
2014.02.01. 09:01

Felkészülés: tíz NB I-es csapat is pályára lép - program

A DVTK és a DVSC két-két meccset játszik; az Újpest a Dunaújváros, az MTK szlovák csapat ellen.
Labdarúgó NB I
2014.02.01. 08:26

Újpest: fiatal belga védő érkezhet a tavaszi idényre

Jonathan Heris fél évre kölcsönbe érkezhet a Duchatelet-birodalom belga kiscsapatától.
Labdarúgó NB I
2014.02.01. 07:47

Videoton: egynapos késéssel hazaértek, a 4 válogatott megy tovább

Péntek éjszaka kalandos utazást követően hazaérkezett Székesfehérvárra a felkészülés legutóbbi fázisát Spanyolországban, Marbellában töltő Videoton, amelynek csütörtök este Mallorcán meghibásodott a repülőgépe, így csak egynapos késéssel tudott továbbindulni.
Labdarúgó NB I
2014.01.31. 23:02

Videó: szép szabadrúgással nyert a Slovan a Győr ellen

Ahogy arról már beszámoltunk, felkészülési labdarúgó-mérkőzésen a Slovan Bratislava 1–0-ra legyőzte a Győri ETO-t Győrben. Íme, a találkozó összefoglalója!
Labdarúgó NB I
2014.01.31. 21:57

Győri ETO: szóbeli egyezség Pogacsiccsal, jöhet a kapus

A Nemzeti Sport értesülései szerint a Győri ETO labdarúgócsapata szóban megegyezett Pogacsics Krisztiánnal, így a legutóbb Romániában légióskodó kapus a bajnoki címvédőnél folytathatja.
Labdarúgó NB I
2014.01.31. 19:40

Győr: Horváth magabiztosnak látja a próbajátékon szereplő kapust

Ahogy arról már beszámoltunk, a labdarúgó NB I-ben szereplő Győri ETO felkészülési mérkőzésen 1–0-s vereséget szenvedett a szlovák első osztály éllovasától, a Slovan Bratislavától. A magyar csapat kapuját a második félidőben a próbajátékon szereplő Pogacsics Krisztián védte, aki utgyan gólt kapott, de Horváth Ferenc vezetőedző elégedett volt a teljesítményével.
Labdarúgó NB I
2014.01.31. 19:18

Győri ETO: nem súlyos Marek Strestík vállsérülése

Nem súlyos Marek Strestík, a labdarúgó NB I-ben szereplő Győri ETO cseh-szlovák kettős állampolgárságú támadójának vállsérülése – adta hírül az eto.hu.
Labdarúgó NB I
2014.01.31. 18:36

Felkészülés: Devecseri megsérült, kikapott a Haladás

A törökországi Belekben edzőtáborozó Haladás labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 1–0-s vereséget szenvedett a román bajnokság 15. helyén álló Viitorul Constantától. A szombathelyi csapat válogatott védője, Devecseri Szilárd a bemelegítés során megsérült, így kihagyta a találkozót, melyet Gheorghe Hagi a helyszínen tekintett meg – számolt be a mérkőzésről haladasfc.nyugat.hu.
Labdarúgó NB I
2014.01.31. 18:13

DVTK: konkrét érdeklődés Kádár iránt, még függőben az ügy

A CMG menedzseriroda részéről Kövesdi Viktor elmondta a Nemzeti Sport Online-nak, hogy a DVTK labdarúgócsapatához konkrét érdeklődés futott be a válogatott hátvéd Kádár Tamás iránt.
Labdarúgó NB I
2014.01.31. 17:59

Felkészülés: egygólos győri vereség a szlovák éllovastól

Pogacsics próbajátékon az ETO-nál, Strestík megsérült • A Haladás is 1–0-ra kapott ki.
Labdarúgó NB I
2014.01.31. 17:38

Blog: rezsicsökkentés a magyar futballban - Szabados Gábor

Ha nincs elegendő potenciális tulajdonos – a rendszerrel van a baj.
Labdarúgó NB I
2014.01.31. 17:04

Videó: a gumikötél fogságában - Fradi-edzés Belekben

Javában edz a Ferencváros labdarúgócsapata a törökországi Belekben. A tábor hatodik napján előkerült a kötél is, mivel Thomas Doll tanítványai erő- és gyorsaságfejlesztő feladatokat is végeztek. A FradiMedia videója.
Labdarúgó NB I
2014.01.31. 17:01

Újpest: holnap dönthetnek a cseh próbajátékos sorsáról

A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest szakmai stábja a holnapi Dunaújváros elleni felkészülési mérkőzés után dönt a próbajátékon szereplő 21 éves cseh védő, Martin Hála sorsáról.
Labdarúgó NB I
2014.01.31. 16:32

Kaposvár: sajtótájékoztató hétfőn, többen érkezhetnek

A labdarúgó NB I-ben szereplő Kaposvári Rákóczi sajtótájékoztatót tart hétfőn, amelyen több új játékost is bemutathatnak.

2593

/

5353