Élő
Labdarúgó NB I
18 perce

Rajtol a 7. forduló – Vasas–Nyíregyháza az NB I-ben

A vendég szabolcsiaknál az idényben először Dala Martin áll a kapuban.

Paksról érkezett hátvéd Diósgyőrbe – hivatalos

A 25 esztendős játékos az idény végéig erősíti a borsodiakat.
Labdarúgó NB II
4 órája

Furcsa pillanat Miriuta László múltjából: két meccsre belilult a zöld

Interjú a Fradiban és az Újpestben is játszó válogatott labdarúgóval.
Labdarúgó NB I
4 órája

Még három játékos érkezését jelentheti be az ETO FC

Gambiai támadóval, Besiktas-játékossal és egy középpályással válhat teljessé a győri keret.
Labdarúgó NB I
6 órája

Kölnből szerződtetett középpályást a Zalaegerszeg – hivatalos

Tavasszal az osztrák élvonalban játszott a 190 centiméteres bosnyák-montenegrói játékos.
Labdarúgó NB I
7 órája

Utánpótlás-válogatott középpályást szerződtetett a Nyíregyháza

Máté Csaba: Nagyon szerettem volna Nyíregyházára igazolni, örülök, hogy ez megvalósult.
Labdarúgó NB I
8 órája

Samuel Petrás: Minden nap keményen kell dolgoznunk, hogy elérjük a Ferencváros szintjét

Ugyanakkor sok idő nincs az építkezésre, vasárnap már a Kispestet fogadja az ETO.
Labdarúgó NB I
9 órája

Nagy Ádám: Remélem, egyre több ilyen nívós meccs lesz az NB I-ben!

Az FTC középpályása szerint egyáltalán nem volt könnyű az ETO elleni mérkőzés.
Labdarúgó NB I
10 órája

Molnár Mátyás: Megfogadtam, úgy vetődöm majd, mint az édesapám

KEZDÉS: 18.30. A nyíregyháziak 19 éves kapusa beszélt a nem mindennapi bemutatkozásról, az álomkergetésről, a mai napig tartó szerelemről, az áldozathozatalról, és persze a Vasas elleni pénteki bajnoki is szóba került.
Labdarúgó NB I
10 órája

Paksról igazol középpályást a Nyíregyháza – NS-infó

A tolnaiaktól védőt nézett ki a Diósgyőr, a Szpari csatára Szentlőrincre került.
Labdarúgó NB I
11 órája

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

A DVSC kölcsönvette a játékost, de opciós joggal rendelkezik a szerződtetésére.
Labdarúgó NB I
18 órája

Parázs hangulat, sokat emlegetett Borbély, sima Fradi-győzelem – ilyen volt képekben az ETO–FTC rangadó

A vártnál talán könnyebb győzelmet aratott a Magyar Kupa címvédője.
Labdarúgó NB I
20 órája

„Mindenki azt gondol, amit akar” – Borbély Balázs a győri távozását követő kritikákról

„Más véleménye nem az én dolgom” – mondta a meccset követő sajtótájékoztatón a Ferencváros vezetőedzője, aki maximálisan elégedett csapata játékával a 3–0-s győzelem alkalmával.
Labdarúgó NB I
20 órája

Mozgalmas délutánt követően csendes volt az este – bezárt a magyar átigazolási piac

Amos Youga a Kisvárdánál kötött ki, gólerős bosnyák támadót igazolt a címvédő ETO.
Labdarúgó NB I
20 órája

Nem zavarta meg a Ferencvárost Borbély kemény győri fogadtatása, simán megverte a címvédőt

Az ETO-drukkerek leginkább korábbi vezetőedzőjük iránti ellenérzéseiknek adtak hangot az NB I-es idény eddigi legnagyobb rangadóján, de a pályán nem volt kérdés.
Labdarúgó NB I
22 órája

„Tudnék cifrábbat mondani az árulónál” – ETO-szurkolókat kérdeztünk korábbi edzőjükről

Borbély Balázs újra Győrben, immár ferencvárosi edzőként. Drukkerek válaszoltak az NSO Tv-nek az idény eddigi legnagyobb rangadója előtt.
Labdarúgó NB I
23 órája
Labdarúgó NB I
2024.11.02. 21:00

Harmadszor is 1–1: döntetlen az ETO–Szparin is

Az NB I két újoncának összecsapásán az első félidőben az ETO, a másodikban a Szpari játszott jobban.
Labdarúgó NB I
2024.11.02. 19:30

Hornyák a lelátón őrjöngött volna, Grzelak szerint fejlődött az Újpest

A Puskás Akadémia vezetőedzője is a lila-fehérek játékát dicsérte.
Labdarúgó NB I
2024.11.02. 18:32

Két gól, két kapufa: döntetlen a Puskás Akadémia és az Újpest felcsúti rangadóján

Az első félidőben 11-est hibázott az Újpest, a Puskás Akadémia ideiglenesen az élre állt.
Labdarúgó NB I
2024.11.02. 15:52

Női NB I: a Győr egy góllal nyert, az FTC eggyel kikapott

Az ETO a Honvéd ellen győzedelmeskedett, míg a Ferencvárosnak a DVTK-val gyűlt meg a baja.
Labdarúgó NB I
2024.11.02. 14:25

Hiába játszott fölényben az MTK, csak döntetlenre futotta a ZTE ellen

Sorozatban ötödik bajnokiján maradt nyeretlen a Zalaegerszeg, az MTK győzelmi szériája négy mérkőzést után ért véget.
Labdarúgó NB I
2024.11.02. 12:11

Lesz-e ismét hatgólos csata Felcsúton? Jön a Puskás Akadémia–Újpest!

A PAFC nagyszerű sorozatát folytatná, a lila-fehérek az MTK elleni botlás után javítanának – jó meccs várható.
Labdarúgó NB I
2024.11.02. 10:11

NB I: 40 éve nem látott negatív sorozatba kerülhet a Loki, ha kikap a Fraditól

A MTK 10 éve, a Paks még soha nem rajtolt olyan eredményesen, mint ezen az őszön. * Mumusához látogat az Újpest.
Labdarúgó NB I
2024.11.01. 22:45

Futsal: senki nem jött ki győztesen a Nyíregyháza és a Berettyóújfalu rangadójából

A játéknapnak így is akadt három győztese, fejenként hat, hét és nyolc gólt szerezve...
Labdarúgó NB I
2024.11.01. 10:59

FTC: Pászkát fűtötte a bizonyítási vágy; Zachariassen véget vetett álmatlan éjszakáinak

A norvég játékos nehezen dolgozta fel az ETO FC Győr ellen kihagyott helyzetét.
Labdarúgó NB I
2024.11.01. 08:39

Videó: a szögletzászló is a Honvéd ellen – ritkán látható góllal szerzett vezetést a Paks

Már mindenki készült a sarokrúgásra, amikor a labda visszapattant.
Labdarúgó NB I
2024.10.31. 22:43

Futsal: a Haladás ötöt rúgott a Nyírbátornak

Az Újpest a Rubeola FC otthonában aratott 3–0-s győzelmet.
Labdarúgó NB I
2024.10.31. 22:20

A címvédő Paks kiütötte a Honvédot a Magyar Kupában

Már az első félidőben kialakult a végeredmény. Bognár György csapata a nyolcaddöntőben a Mezőkövesddel találkozik.
Labdarúgó NB I
2024.10.31. 19:47

MK: a Ferencváros a Győrrel, az Újpest a Doroggal találkozik a nyolcaddöntőben

A Puskás Akadémia a Nyíregyházával, a Fehérvár a Gyirmót FC Győrrel, az MTK az Iváncsával találkozik.
Labdarúgó NB I
2024.10.31. 19:47

Kovács Zoltán: Roderick Duchatelet legnagyobb eredménye, hogy ma még létezik az Újpest

„Viszont nem gondolkodott abban, hogy a bajnoki címre esélyes csapatot alakítson ki.”
Labdarúgó NB I
2024.10.31. 17:45

MK: Pascal Jansen szerint a győzelem a meccs egyetlen pozitívuma; a tiszafüredi edző meghatódott

A tiszafürediek gólszerzője Jude Bellinghamtől leste el a gólörömét.
Labdarúgó NB I
2024.10.31. 15:14

Hosszabbításban gyűrte le harmadosztályú ellenfelét a Gyirmót a Magyar Kupában

A gyirmótiak hátrányba kerültek az első félidőben, így a vártnál nehezebben jutottak be a legjobb 16 közé.

304

/

5338