Labdarúgó NB I
39 perce

Kovácsréti duplázott volt csapata ellen, a Vasas fordulatos meccsen győzte le a Nyíregyházát

Hiába a Szpari szerzett vezetést, pont nélkül maradt, ráadásul az egyik gólszerzőjét ki is állították.

Már kétszer annyi győzelme van a Fradinak, mint az Újpestnek – jön a 248. bajnoki derbi

2017 óta most fordul elő először, hogy a két csapat találkozója előtt a lila-fehérek megelőzik a táblázaton a zöld-fehéreket.
Labdarúgó NB I
6 órája

Elkészült a labdarúgó NB I 9. és 10. fordulójának pontos időrendje

Az MLSZ közölte: a következő lépésben véglegessé válik az idei összes forduló menetrendje.
Labdarúgó NB I
6 órája

Paksról érkezett hátvéd Diósgyőrbe – hivatalos

A 25 esztendős játékos az idény végéig erősíti a borsodiakat.
Labdarúgó NB II
7 órája

Furcsa pillanat Miriuta László múltjából: két meccsre belilult a zöld

Interjú a Fradiban és az Újpestben is játszó válogatott labdarúgóval.
Labdarúgó NB I
7 órája

Még három játékos érkezését jelentheti be az ETO FC

Gambiai támadóval, Besiktas-játékossal és egy középpályással válhat teljessé a győri keret.
Labdarúgó NB I
8 órája

Kölnből szerződtetett középpályást a Zalaegerszeg – hivatalos

Tavasszal az osztrák élvonalban játszott a 190 centiméteres bosnyák-montenegrói játékos.
Labdarúgó NB I
9 órája

Utánpótlás-válogatott középpályást szerződtetett a Nyíregyháza

Máté Csaba: Nagyon szerettem volna Nyíregyházára igazolni, örülök, hogy ez megvalósult.
Labdarúgó NB I
11 órája

Samuel Petrás: Minden nap keményen kell dolgoznunk, hogy elérjük a Ferencváros szintjét

Ugyanakkor sok idő nincs az építkezésre, vasárnap már a Kispestet fogadja az ETO.
Labdarúgó NB I
11 órája

Nagy Ádám: Remélem, egyre több ilyen nívós meccs lesz az NB I-ben!

Az FTC középpályása szerint egyáltalán nem volt könnyű az ETO elleni mérkőzés.
Labdarúgó NB I
13 órája

Molnár Mátyás: Megfogadtam, úgy vetődöm majd, mint az édesapám

KEZDÉS: 18.30. A nyíregyháziak 19 éves kapusa beszélt a nem mindennapi bemutatkozásról, az álomkergetésről, a mai napig tartó szerelemről, az áldozathozatalról, és persze a Vasas elleni pénteki bajnoki is szóba került.
Labdarúgó NB I
13 órája

Paksról igazol középpályást a Nyíregyháza – NS-infó

A tolnaiaktól védőt nézett ki a Diósgyőr, a Szpari csatára Szentlőrincre került.
Labdarúgó NB I
13 órája

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

A DVSC kölcsönvette a játékost, de opciós joggal rendelkezik a szerződtetésére.
Labdarúgó NB I
20 órája

Parázs hangulat, sokat emlegetett Borbély, sima Fradi-győzelem – ilyen volt képekben az ETO–FTC rangadó

A vártnál talán könnyebb győzelmet aratott a Magyar Kupa címvédője.
Labdarúgó NB I
22 órája

„Mindenki azt gondol, amit akar” – Borbély Balázs a győri távozását követő kritikákról

„Más véleménye nem az én dolgom” – mondta a meccset követő sajtótájékoztatón a Ferencváros vezetőedzője, aki maximálisan elégedett csapata játékával a 3–0-s győzelem alkalmával.
Labdarúgó NB I
22 órája

Mozgalmas délutánt követően csendes volt az este – bezárt a magyar átigazolási piac

Amos Youga a Kisvárdánál kötött ki, gólerős bosnyák támadót igazolt a címvédő ETO.
Labdarúgó NB I
23 órája
Labdarúgó NB I
2024.10.30. 08:44

MK: A ZTE a szívem csücske marad, de most ellenfelek leszünk − Waltner Róbert

Waltner Róbert játékosként és edzőként is szép sikereket ért el a ZTE FC-vel, azonban szerdán a másodosztályban kiválóan szereplő Szentlőrinc vezetőedzőjeként ütné ki a kupából a zalai együttest.
Labdarúgó NB I
2024.10.30. 08:34

MK: a karcagi edző, Varga Attila szurkol a KTE-nek – de nem szerdán...

„Óriási a felhajtás a városban, eladták az összes jegyet, a kupában ilyen magasságban még nem járt a klubunk.”
Labdarúgó NB I
2024.10.30. 08:20

Dombi Tibor: Összevissza voltunk a pályán, egyből ment a mutogatás a másikra, a beletörődés

„Nem is tudom, hány fokos fordulatnak kellene bekövetkezni, hogy a Ferencváros ellen legalább értékelhető dolgokat csináljunk.”
Labdarúgó NB I
2024.10.29. 19:48

Mezőkövesden sem talált rá a győztes útra, kiesett a DVSC a kupából

A másodosztályú matyóföldi gárda tizenegyesgóllal múlta felül a Lokit.
Labdarúgó NB I
2024.10.29. 17:57

Emlékezzenek a legendákra – térképen mutatja meg ikonjainak sírhelyét az Újpest

A lila-fehérek összegyűjtötték, mely játékosaikat helyezték végső nyugalomra a Megyeri temetőben, s a későbbiekben szeretnék megjelölni az összes sírt.
Labdarúgó NB I
2024.10.29. 10:29

A paksi Ötvös Bence nagyszerűen játszik: tíz bajnokin öt gólt szerzett

Molnár Ádin az első NB I-es gólja után pizzázni hívja a társait; rossz formában van Kristoffer Zachariassen.
Labdarúgó NB I
2024.10.29. 07:32

Évek óta meredeken emelkedik az NB I átlagnézőszáma

A magyar válogatott népszerűsége is Európa élmezőnyében található.
Labdarúgó NB I
2024.10.28. 23:36

Hátradőlés helyett – Deák Zsigmond jegyzete

NS-VÉLEMÉNY. Akármekkora is az adott stadion, a kihasználtsága közelítsen a maximumhoz.
Labdarúgó NB I
2024.10.28. 22:39

Futsal NB I: két csapat is 7–3-as sikert aratott; a Nyíregyháza nyerte meg a keleti rangadót

A Kecskemét 13 gólt lőtt, váratlan vereséget szenvedett a második helyezett Újpest, az éllovas Haladás hozta a kötelezőt.
Labdarúgó NB I
2024.10.28. 09:33

Tóth Rajmund: Nem ijedtünk meg a Ferencvárostól

Az ETO FC Győr 20 éves középpályását annyira feldobta a telt ház, hogy fáradhatatlannak érezte magát az FTC ellen.
Labdarúgó NB I
2024.10.28. 09:17

Bognár György szerint ez volt a legrosszabb meccsük; Gera Zoltán: Hiányzott a minőség a befejezéseknél

Tímár Krisztián: Kifejezetten védekező felfogást választott az ellenfél, ilyennel még a másodosztályban találkoztunk sokszor.
Labdarúgó NB I
2024.10.28. 08:07

Dombi Tibor: A kudarcok miatt túl nagy a félelem a játékosokban

„Máté Csaba számos újdonsággal próbálkozott, ám eredménytelenül.”
Labdarúgó NB I
2024.10.28. 00:20

A finomfőzeléket meg kell enni – Malonyai Péter publicisztikája

ALAPVONAL. Az ultimátumokról azt írja a szakirodalom, hogy összetett kérdés. Enyhén szólva. Elvégre végül is haladék, a hatalmi helyzetben lévőnek egyértelmű a véleménye, hogy ez így tovább nem megy, mégis vár. (…) Az ultimátumnak több a hátránya, mint az előnye – olvasom – elsősorban teher, másodsorban megfertőzi a levegőt a vezérkar és a csapat között. Meg persze inkább szól a főnökségről, mint a csapatról, annak bizonygatása, hogy ők a helyükön vannak, kézben tartják a dolgokat.
Labdarúgó NB I
2024.10.28. 00:05

Első a klub... – Thury Gábor jegyzete

NS-VÉLEMÉNY. Felvetődik a futballisták felelőssége.
Labdarúgó NB I
2024.10.27. 21:32

„A döntetlen a maximum, amit ma megérdemeltünk” – Pascal Jansen az FTC győri döntetlenje után

Borbély Balázs: Tudjuk, milyen nehéz felfelé menni, lefelé pedig milyen könnyen lehet zuhanni.
Labdarúgó NB I
2024.10.27. 19:40

Rendkívüli izgalmak után döntetlent játszott a Győr és a Ferencváros

Az ETO szerzett vezetést, és az FTC sokáig nem tudott mit kezdeni a jól védekező hazaiakkal. Az egyenlítés után az utolsó negyedórában nyerhetett volna a bajnok, de a legnagyobb helyzetek is kimaradtak.

306

/

5338