Labdarúgó NB I
42 perce

Ghánai U-válogatott csatárt igazolt az Újpest – hivatalos

19 éves, 194 centiméter magas támadóval erősítettek a lila-fehérek.

Nem támogatja tovább a Duna Aszfalt a Puskás Akadémiát

„Társaságunk szponzorációs portfólióját és támogatási prioritásait rendszeresen éves szinten felülvizsgálja.”
Labdarúgó NB I
5 órája

Feczkó Tamás: Már új kihívások felé kacsintgatok

Nehezen dolgozta fel a Honvédtól való búcsút, de bizakodik, hogy hamarosan megtalálja az a feladat, amelyért lelkesedni tud.
Labdarúgó NB I
5 órája

Az MTK bejelentette Komáromi György szerződtetését

Az Átrok Zalán pótlására érkező szélső egy évre kölcsönbe érkezik, opciós kivásárlási lehetőséggel.
Labdarúgó NB I
7 órája

Átrok Zalán Belgiumba szerződött – hivatalos

A hatodik magyar U-válogatott játékost adta el ezen a nyáron az MTK – az is megvan, ki érkezik a pótlására.
Labdarúgó NB I
8 órája

Zalaegerszeg: 26 éves argentin vezetőedzője lett az NB III-as második csapatnak

„Bár fiatal edzőnek számít, már érkezése előtt is sokrétű szakmai tapasztalatot szerzett. Végzettsége mellett modern, elemzésközpontú szemlélet jellemzi.”
Labdarúgó NB I
9 órája

Válogatott erősítés Nyíregyházán és Újpesten, fiatalítás Kisvárdán

A lila-fehérek veretlenek maradtak a nyári felkészülés során.
Labdarúgó NB I
23 órája

Két fiatalt elhozott Kispestről az Újpest – hivatalos

Egy 19 és egy 17 éves játékos csatlakozott a lila-fehérek keretéhez.
Labdarúgó NB I
23 órája

A mostani idénytől már a magyar labdarúgó NB I-nek is lesz fantasy játéka

„A cél, hogy még közelebb hozza a szurkolókat a magyar labdarúgáshoz, és új élményt kínáljon mindazoknak, akik hétről hétre követik a bajnokság eseményeit.”
Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:04

Újabb tehetség távozott Kispestről: Ujváry Ferenc az Újpestben folytatja

A játékost szerződés kötötte a XIX. kerületi klubhoz, a lila-fehérek fizettek a tehetség játékjogáért.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:45

Manner Balázs: Megfontoltabb, letisztultabb lett a játékom

A hírek szerint nagy az érdeklődés a mérkőzés iránt, így várhatóan sokan ülnek majd a lelátón.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:07

NS-infó: Komáromi elköszönt a Maribortól – ez az NB I-es klub szerződtetheti

A szélső ismét itthon játszhat, de ezúttal nem Debrecenbe vezet az útja – hamarosan bejelenthetik új csapatánál.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:43

Szerződést kapott Újpesten az osztrák balhátvéd

A 22 éves Tizian Scharmer ingyen igazolható játékosként csatlakozott a lila-fehérekhez.
Labdarúgó NB I
2026.07.21. 21:20

A légiósok aránya csökkent, a fiatal játékosoké nőtt – ilyen volt a 12 csapatos NB I első tíz éve

Az MLSZ összeállításából többek között kiderül, melyik volt a vizsgált időszak leggyakoribb eredménye, hogy milyen trendek rajzolódtak ki, és számít-e a 33 fordulós lebonyolítás.
Labdarúgó NB I
2026.07.21. 17:41

A Honvédnál győzelmi sorozattal nyitott az új edző; csak magyarok a szintén visszatérő Vasasnál

Az MTK több játékosát is külföldre adta el, visszatért Demjén Patrik, érkezett Szuhodovszki Soma, elöl pedig Klausz Milán és Zsóri Dániel is bizonyíthat.
Labdarúgó NB I
2026.07.21. 14:00

A rendőrség nyomozást indított a Fradiváros ügyében

A Ferencváros két részletben 25 milliárd forintot kapott, hogy felépítsen egy komplexumot az Építők-sporttelep területén, de nem lett belőle semmi.
Labdarúgó NB I
2026.07.21. 11:38
Labdarúgó NB I
2009.11.21. 09:01

Ferencváros: Csizmadia Csaba is a zöld-fehérek kiszemeltjei között van

A horvát Slaven Belupóban futballozó Csizmadia Csaba is a Ferencváros kiszemeltjei között van.
Labdarúgó NB I
2009.11.20. 21:19

Soproni Liga: Morales csalódott, hogy megadták a Debrecen első gólját

A bajnoki címvédő Debrecen Rudolf Gergely hosszabbításban lőtt góljával 2–1-re győzött a Budapest Honvéd otthonában, a találkozó után a két mester érthetően más hangulatban értékelte a mérkőzést.
Labdarúgó NB I
2009.11.20. 21:09

Rudolf kései gólja döntött a Loki javára

Abraham vezető találatát Leandro egyenlítette ki, majd a hosszabbításban dőlt el a mérkőzés.
Labdarúgó NB I
2009.11.20. 20:59

Soproni Liga: a DVSC Rudolf hosszabbításban lőtt góljával nyert

A Debreceni VSC 0–1-ről fordítva megnyerte a Budapest Honvéd elleni, 3. fordulóból péntekre halasztott Soproni Liga-mérkőzést. Abraham fejesből szerzett vezetést a hazaiaknak a 68. percben, amire Leandro válaszolt a 76. percben, majd a hosszabbításban Rudolf közeli lövése döntötte el a három pont sorsát.
Labdarúgó NB I
2009.11.20. 19:08

Soproni Liga: Budapest Honvéd-Debrecen élőben az NSO-n

Elkezdődött a Soproni Liga 3. fordulójából elhalasztott Budapest Honvéd–DVSC-TEVA mérkőzés. A találkozót ön is figyelemmel követheti élő, szöveges tudósításunkon!
Labdarúgó NB I
2009.11.20. 18:57

MTK: Szatmári Lóránd szerint jól sikerült a beilleszkedése

Az olasz Regginától egy évre az MTK-ba érkező Szatmári Lóránd elmondta, a pályán és a pályán kívül is megtalálta a hangot az új társakkal.
Labdarúgó NB I
2009.11.20. 18:51

Újpest: Willie McStay nyílt mérkőzésre számít a Vasas ellen

Willie McStay nyílt mérkőzésre számít a Vasas elleni szombati bajnokin, mivel véleménye szerint két támadófutballt felvállaló csapat fog találkozni.
Labdarúgó NB I
2009.11.20. 18:19

Ferencváros: jó benyomásokat szereztek a fiatal kapusok Sheffieldben

A 100%Fradi beszámolója szerint jól sikerült a Ferencváros fiatal kapusainak angliai tesztelése.
Labdarúgó NB I
2009.11.20. 18:10

Videoton: Mezey visszafogottságra int mindenkit a Győr elleni meccs előtt

Dr. Mezey György, a Soproni Ligában szereplő Videoton vezetőedzője visszafogottságra int mindenkit a Győr elleni holnapi hazai pályán játszandó bajnoki előtt.
Labdarúgó NB I
2009.11.20. 14:16

A DVSC 11 játékosára nem számíthat a Honvéd ellen

A 3. fordulóból elhalasztott mérkőzésen nem játszhatnak az augusztus 8. után érkezettek.
Labdarúgó NB I
2009.11.20. 12:30

Soproni Liga: ingyen nézhetik meg a győriek a Vidi elleni bajnokit

A Győri ETO FC ingyenbelépőket ajándékoz azoknak a szurkolóknak, akik elutaznak a csapat idei utolsó bajnokijára Székesfehérvárra, ahol szombaton a Videotonnal mérkőzik Pintér Attila együttese.
Labdarúgó NB I
2009.11.20. 11:02

Soproni Liga: Bugerra és Nacim aláírt Nyíregyházán

Két légióssal erősítette meg keretét a Soproni Ligában szereplő Nyíregyháza csapata: Fuad Bugerra és Nacim Mustapha Abdelali mostantól 2011. június 30-ig a nyírségiek labdarúgója. Erről a klub internetes oldala, a szpari.hu számolt be pénteken.
Labdarúgó NB I
2009.11.20. 10:39

Short angolokat és magyar válogatottakat hozna a Fradihoz

A zöld-fehérek vezetőedzője Horváth Gáborra, Pintér Ádámra és Leandróra is felfigyelt.
Labdarúgó NB I
2009.11.20. 08:34

Haladás: Carr teljes értékű munkát végez, de még kezelik

Teljes értékű munkát végez, de még kezelésekre jár Victor P. Carr, a labdarúgó Soproni Ligában szereplő Haladás libériai válogatott támadója, aki a Zalaegerszeg elleni bajnokin (0–3) szenvedett combhajlítóizom-húzódást.
Labdarúgó NB I
2009.11.19. 19:29

ZTE: előrehoznák a Kaposvár elleni Ligakupa-mérkőzést

A Zalaegerszeg előrehozná az eredetileg december 5-re kiírt Ligakupa-mérkőzést, hogy a játékosoknak több idejük legyen a pihenésre. A ZTE már fel is vette a kapcsolatot a somogyiakkal, a javaslat szerint már december 2-án lejátszanák a találkozót.
Labdarúgó NB I
2009.11.19. 19:17

DVSC: Polekszics nélkül indult el a csapat a fővárosba

Vukasin Polekszics, a DVSC-TEVA montenegrói kapusa combizomhúzódást szenvedett, így nem is utazott el a csapattal a fővárosba.

4099

/

5312