Soproni Liga: Morales csalódott, hogy megadták a Debrecen első gólját

2009.11.20. 21:19
Címkék
A bajnoki címvédő Debrecen Rudolf Gergely hosszabbításban lőtt góljával 2–1-re győzött a Budapest Honvéd otthonában, a találkozó után a két mester érthetően más hangulatban értékelte a mérkőzést.

„Próbálunk rotálni, próbáljuk cserélgetni a játékosokat, és láthatóan ezzel nehézségeink vannak. Az ellenfél vezető góljáig kapkodó volt a játékunk, érdekes módon a kapott gól után kezdtünk el úgy játszani, ahogy általában szoktunk. Dicséret illeti a játékosaimat, mivel emberhátrányban is nyertek. Sajnálom, hogy Leo megsérült" - nyilatkozta a Duna televíziónak Herczeg András, a DVSC-TEVA klubmenedzsere.

Massimo Morales, a Honvéd vezetőedzője csalódott volt, mivel véleménye szerint szabálytalanságok előzték meg a Debrecen első gólját. „Benjaminnal és Abrahammal is szabálytalankodtak a gól előtt, mégis megadták a találatot. Mi voltunk a jobbak, több lehetőségünk volt, mint az ellenfélnek. Elégedett voltam a csapattal, jól játszottunk, meg kellett volna nyernünk a mérkőzést."

A mérkőzésről szóló összefoglaló cikkünket ide kattintva olvashatják!

Legfrissebb hírek

A Barcánál kiderítették, hogy Frenkie de Jong sérülése súlyosabb, mint azt a hollandok gondolták

Spanyol labdarúgás
22 perce

Cibla Flórián remek gólja döntött, a Debrecen előnnyel utazhat Örményországba

Európa-konferencialiga
27 perce

El-selejtező: Twente–Ferencvárosi TC

Európa-liga
29 perce

Konferencialiga: Paks–Panathinaikosz

Európa-konferencialiga
31 perce

Négy aranyra hajt a győri kézilabdacsapat

Kézilabda
41 perce

Kl: koszovóban zakózott a Hibernian, Lettországban nyert az Austria Wien

Európa-konferencialiga
41 perce

Pintér Dánielt nem engedte el az Inter Miami az amerikai U20-as válogatotthoz

Minden más foci
55 perce

Az Ázsia-kupán még Morijaszu irányítja a japán labdarúgó-válogatottat

Foci vb 2026
1 órája