
Labdarúgó NB I
32 perce
Az ETO FC meghosszabbította csapatkapitánya szerződését – hivatalos
A 34 éves játékos további egy évig kötelezte el magát a kisalföldiekhez.

Az MTK nem tudta megnehezíteni a Ferencváros dolgát a bajnoki örökrangadón
A zöld-fehérek kétgólos győzelemmel hangoltak a csütörtöki, Ludogorec elleni El-visszavágóra. A 19 éves Madarász Ádám első élvonalbeli gólját szerezte.
Labdarúgó NB I
22 órája

A Nyíregyháza elvette a Veszprém veretlenségét; lemaradt a felsőházról a Kecskemét a futsal NB I-ben
Az Aramis SE előzött az alapszakasz utolsó fordulójában; megszakadt az Újpest veretlenségi sorozata.
Labdarúgó NB I
23 órája

Az ETO kölcsönadta fiatal középhátvédjét a somorjai csapatnak
„Tudtuk, hogy fiatal kora ellenére érett futballista, és örülünk, hogy sikerült vele megegyeznünk.”
Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:51

Története során először igazolt paraguayi labdarúgót a ZTE
Fernando Vera a brazil Corinthians U20-as csapatától érkezik.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:23

„A nagy meccseken tudom igazán kihozni magamból a maximumot” – Németh Hunor az MTK–FTC csata előtt
KEZDÉS: 20.00. „Nem foglalkozom azzal, mi lesz a nyártól – nekem most itt van feladatom, csak ez számít.”
Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:20

Bognár György: Nem ez az első eset, hogy hullámvölgybe kerültünk, idővel kiegyenesedünk
NB I-ES MESTERMÉRLEGEK. Borbély Balázs könnyű síppal befújt szabadrúgásról, Nuno Campos igazságtalan eredményről beszélt.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:38

Majdnem elszórakozta háromgólos előnyét a Pakson is nyerő ETO
A tabella élén álló győriek kétszer is vezettek három góllal, a hajrában azonban a Paks egy gólra felzárkózott.
Labdarúgó NB I
2026.02.22. 19:30

NB I: hetekre kidőlt a Paks kulcsembere
Papp Kristófot combhajlítóizom-szakadás kényszerítette a partvonalon túlra.
Labdarúgó NB I
2026.02.22. 16:50

A ZTE harmadik nekifutásra sem tudta legyőzni a Debrecent
Peraza és Guerrero is fejes gólt szerzett a mérkőzésen.
Labdarúgó NB I
2026.02.22. 16:41

Bévárdi Zsombor: Fontos, hogy nyomás alá helyezzük a győrieket!
KEZDÉS 17.30. Nincs egyszerű helyzetben a Paks, hiszen az előző három bajnokiján pont nélkül maradt.
Labdarúgó NB I
2026.02.22. 11:40

Gleofilo Vlijter: A bőrszín nem számít, nekem egyetlen szín fontos, a lila
„Őszintén szóval, amióta Magyarországra jöttem, semmilyen formában nem találkoztam a rasszizmussal.”
Labdarúgó NB I
2026.02.22. 10:34

Kiss Bence: Vissza akarunk vágni a Debrecennek!
KEZDÉS 14.45. Az utóbbi időszakban rendre izgalmas mérkőzést játszik egymással a ZTE FC és a DVSC.
Labdarúgó NB I
2026.02.22. 09:42

Vladimir Radenkovics önkritikája: Hiba volt Szakos Bencét a kezdőbe jelölnöm!
Kuttor Attila az 5. percben elkövetett harakiriről beszélt, Bódog Tamás és Révész Attila sem elégedett a döntetlennel, Hornyák Zsolt megtalálta Jonathan Levi utódját.
Labdarúgó NB I
2026.02.22. 07:54

Az Újpest harmadszor is legyőzte a Diósgyőrt, ezúttal csak egy góllal
Az első félidő közepén Vlijter, majd Gradisar révén három percen belül kétszer is betaláltak a lila-fehérek.
Labdarúgó NB I
2026.02.21. 20:30

„Nem volt olyan jelenet, amely a futballra hasonlított volna” – a Nyíregyháza taktikáját kritizálta Révész Attila
A szakember szerint lassan amerikai foci jellege lesz a magyar élvonalnak.
Labdarúgó NB I
2026.02.21. 19:24
Még több NB I
Az ETO FC meghosszabbította csapatkapitánya szerződését – hivatalos
Robbie Keane: Szinte az egész kezdőcsapatot kicseréltük a sűrű program miatt
Az FTC-nél már nagyon várják a Ludogorec elleni visszavágót
Népszerű cikkek
A Puskás Akadémia az első félidőben eldöntötte a meccset, egyre reménytelenebb helyzetben a KBSC
Négygólos döntetlennel zárult a Szpari és a Várda megyei rangadója
Baranyai Nimród még nem adja fel, reménykedik a bravúrban
Az elöző 90 percben ennyien voltunk a -on
17 917
Köszönjük!

Labdarúgó NB I
2007.08.29. 21:22
A Siófok és az Újpest számára máris vége a Magyar Kupának
MK, 3. FORDULÓ. A somogyiak a Szekszárd otthonában értek el 2-2-es döntetlent, míg a lila-fehérek Felcsúton kaptak ki 3-1-re.Fórum: | Fórum:

Labdarúgó NB I
2007.08.29. 19:11
Megállt a lejtőn a szabolcsi alakulat: győzelem az ETO ellen
NYÍREGYHÁZA-GYŐRI ETO FC 1-0. Az első fordulóból elhalasztott mérkőzésen Hegedűs Tibor gólja jelentette a három pontot a hazaiaknak.

Labdarúgó NB I
2007.08.29. 15:26
Labdarúgás: edzőközpont épül a Vasas sporttelepén
Letették az alapkövét szerdán Budapesten a Vasas Sport Club (SC) labdarúgó edzőközpontjának, amely mintegy 350 millió forintos beruházással valósul meg.

Labdarúgó NB I
2007.08.28. 20:35
MLSZ-fegyelmi: szurkolói rendzavarás miatt fizet az MTK
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága szurkolói rendzavarás miatt 100 ezer forint befizetésére kötelezte az MTK Budapestet.

Labdarúgó NB I
2007.08.28. 20:09
Alacsony színvonal, gólnélküli döntetlen, zöld-fehér továbbjutás
FERENCVÁROS-PAKS 0-0. Gyenge iramú találkozón jutott tovább a Fradi, de egyik csapat sem érdemelte volna meg a győzelmet.

Labdarúgó NB I
2007.08.28. 19:59
Könnyedén jutott tovább NB III-as riválisa ellen a Pajkos-csapat
MAGYAR KUPA: EGER–DIÓSGYŐR 0-3. A hevesiek a Szolnok legyőzése után az élvonalbeli ellenféllel szemben már kapituláltak.

Labdarúgó NB I
2007.08.28. 14:55
Az FTC és a Paks is a kupában javíthat a gyenge bajnoki rajton
MAGYAR KUPA. A Fradi már egy döntetlennel is a legjobb 32 közé juthat. A DVTK egri győzelemmel kerülhet a következő körbe.

Labdarúgó NB I
2007.08.27. 21:01
Szertefoszlottak a ZTE csatárának álmai, mert nem mehet külföldre
ÁTIGAZOLÁS. Szekeres Tamás nem hazudott, mikor kikérték véleményét, így a norvég Tromsö lemondott Waltner Róbertről.

Labdarúgó NB I
2007.08.27. 19:57
Helyzetek tömkelegét hagyták ki, pontokat vesztettek a lila-fehérek
ÚJPEST-VASAS 1-1. Németh Gábor kapus fantasztikus napot fogott ki, Kovács ziccerei mellett Tisza büntetőjét is megfogta.

Labdarúgó NB I
2007.08.25. 21:43
Másodszor nyert zsinórban Détári Lajos fiatal együttese
SOPRON-REAC 2-1.Détári Lajos állhatatos munkája kezd kifizetődni, a fiatal soproni gárda egymást követő második bajnokiján nyert.

Labdarúgó NB I
2007.08.25. 21:38
Alacsony színvonalú, góltalan rangadót láttak a nézők nyugaton
ZALAEGERSZEG-GYŐR 0-0. A 85. percig kellett várni az első kapura tartó lövésig, de persze abból sem lett gól

Labdarúgó NB I
2007.08.25. 21:23
Nem tudott a tabella élére állni Garami József csapata
SIÓFOK-MTK 1-1. A hazaiak a játékvezetőt okolták a döntetlen miatt, Kanta József csak egy vitatható 11-essel tudott egyenlíteni.

Labdarúgó NB I
2007.08.25. 21:23
Borbély László bemutatkozása rémálomszerűen sikerült
FEHÉRVÁR-TATABÁNYA 7-0. A sokáig emberelőnyben játszó Vlak-csapat öt perc alatt négy gólt szerzett, és fölényesen győzött.

Labdarúgó NB I
2007.08.25. 20:06
Lengyel Ferenc együttese kiütéssel szerezte meg első pontjait
PAKS–NYÍREGYHÁZA 3-0. A fordulás után megfogyatkozó vendégek már könnyű prédának bizonyultak a tolnaiak számára.

Labdarúgó NB I
2007.08.25. 18:21
Fölényes és sima Loki-győzelem az indiszponált somogyiak fölött
DEBRECEN-KAPOSVÁR 4-0. A hazaiak aktívabban és veszélyesebben játszottak, megérdemelten tartották otthon a három pontot.

Labdarúgó NB I
2007.08.25. 10:43
Presztízscsata és testvérpárharc a Siófok-MTK találkozón
NB I, NB II. Az élvonalban a Loki javíthat a múlt heti vereség után, míg a Fradira a másodosztályban vár kötelező győzelem.Fórum: |
4387
/
5250









