Labdarúgó NB I
1 órája

Fontos intelem az Újpesttől az MTK elleni hazai bajnoki előtt

A mérkőzésre csak a vendégszurkolók válthatnak jegyet, és nem ajánlott trükközni sem.

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Maurizio Jacobacci: Egy-egynél mindent elkövettünk az újabb gólért, mégis mi kaptunk, de hármat cseréltünk, felfrissült a csapat, úgyhogy végül rászolgáltunk az egy pontra.
Labdarúgó NB I
21 órája

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

A mérkőzést 10 emberrel befejező Nyíregyháza – melynek vezetőedzőjét is kiállították – csak kapufáig jutott, a Lokinak az is belefért, hogy a hajrában kihagyta a ziccereit.
Labdarúgó NB I
22 órája

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Pető Milán és Szalai József volt eredményes a tolnaiak részéről, Somogyi Tamás egy remek lövéssel, Csontos Dominik pedig tizenegyesből talált be.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

A lila-fehérek közel nyolc év után nyertek újra Kisvárdán.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:15

Horváth Kevinnek van egy álma: jó lenne újra dobogóra állni

KEZDÉS: 15.30. 62 mérkőzésen lépett már pályára a Paksi FC fiataljaként Horváth Kevin – és három gólt szerzett.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:30

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

KEZDÉS: 17.30. Fővárosi születésűként is átérzi a Loki–Szpari rangadó jelentőségét a Nyíregyháza 26 éves védője.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:17

Szélesi: Értékes ez a győzelem, már csak azért is, mert újpesti részről ebben nagyon régen volt részünk

Erős Gábor: boldogok lehetünk, az Illovszky-stadion közönsége jókedvűen mehetett haza a mérkőzésről.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:06

Női NB I: a Puskás, az MTK, az Újpest, a PMFC és a Vidi nyert a nyitányon

A felcsútiak hat góllal győztek Szekszárdon, a pécsiek négyet vágtak a DVTK-nak.
Labdarúgó NB I
2026.08.08. 20:35

Négy gólt szerezve nyert Kisvárdán az Újpest

Több látványos gól is született a mérkőzésen.
Labdarúgó NB I
2026.08.08. 19:27

Koszta és Urblík duplázott, a Vasas kiütötte a ZTE-t

Az angyalföldiek két döntetlen után szerezték meg az első győzelmüket, a zalaiak másodszor is pont nélkül maradtak idegenben.
Labdarúgó NB I
2026.08.08. 17:23

Soltész Dominik bízik benne, hogy még nem állt össze az Újpest

KEZDÉS: 17.30. A Kisvárda játékosa napra pontosan öt éve az Újpest ellen mutatkozott be az NB I-ben.
Labdarúgó NB I
2026.08.08. 12:09

Az első két meccs eredményére nem lehet panasz, de csatárgólokra várnak a Fáy utcában

KEZDÉS: 15.30.A ZTE egy ötössel hangolt a fővárosi kiruccanásra.
Labdarúgó NB I
2026.08.08. 11:08

Nívós ellenfelekkel készült a bajnoki rajtra a Puskás Akadémia

A női NB I-es bajnokság mezőnyébe az előző évad egyik kiesője is visszatért.
Labdarúgó NB I
2026.08.08. 10:40

Pinezits Máté: Zavar, hogy a butaságunkkal megajándékoztuk az ellenfelet

Babó Levente nem annyira érezte a meccs élvezeti értékét, de szerinte ez jó reklámja volt az NB I-nek.
Labdarúgó NB I
2026.08.08. 09:01

Ifjabb Albert Flórián: Óriási dolog, hogy újra a Real Madriddal játszunk!

KEZDÉS: 19.00. A zöld-fehérek női csapatának vezetőedzője a BL 1995–1996-os csoportkörében gólt szerzett a spanyol sztárcsapat ellen.
Labdarúgó NB I
2026.08.08. 08:30
Labdarúgó NB I
2022.03.19. 21:40

NB I: döntetlenre végzett a Kisvárda az MTK otthonában

Minden helyzet kimaradt: az MTK 0–0-ra végzett odahaza a Kisvárdával a labdarúgó NB I 25. fordulójában.
Labdarúgó NB I
2022.03.19. 20:38

NB I: Végre nyertünk! – Michael Boris; Csertői: Van még esélyünk a bennmaradásra...

A Mol Fehérvár vezetőedzője természetesen Nikolics Nemanja klubrekordjához is gratulált.
Labdarúgó NB I
2022.03.19. 19:35

Nem éltek a lehetőségekkel: MTK–Kisvárda nulla nulla

A hazaiak elkerülhettek volna az utolsó helyről, a vendégek a második helyre ugorhattak volna, ha...
Labdarúgó NB I
2022.03.19. 19:22

NB I: megszerezte idei első győzelmét a Mol Fehérvár

A kiesés ellen harcoló Gyirmót 2–0-ra kikapott odahaza a korábban pocsék formában futballozó, most azonban a naptári évben első bajnoki győzelmét megszerző Mol Fehérvártól a labdarúgó NB I 25. fordulójában.
Labdarúgó NB I
2022.03.19. 17:41

Női NB I: nem volt kegyelem, a Ferencváros kiütötte vendégét

Simán nyert az MTK is, korábbi játékosai okozták a Diósgyőr vesztét a fővárosban.
Labdarúgó NB I
2022.03.19. 17:20

Nikolics rekordot döntött, megszerezte idei első bajnoki győzelmét a Fehérvár!

Nem ment a Gyirmótnak, Nikolics Nemanja duplájával kényelmes győzelmet arattak a vendégek.
Labdarúgó NB I
2022.03.19. 16:52

NB I: nem volt győztese a ZTE–Puskás Akadémia mérkőzésnek

A Zalaegerszeg gól nélküli döntetlent játszott a vendég Puskás Akadémiával a labdarúgó NB I 25. fordulójában.
Labdarúgó NB I
2022.03.19. 14:46

Elmaradtak a gólok a ZTE és a Puskás Akadémia találkozóján

Szankovics a 90. percben a kapufát találta telibe, a ZTE hálója sorozatban ötödik alkalommal maradt érintetlen.
Labdarúgó NB I
2022.03.19. 10:06

Mol Fehérvár: Az FTC elleni játékra kell építenünk Gyirmóton – Michael Boris

A német szakember szerint megvoltak a lehetőségeik a Ferencvárossal vívott vesztes mérkőzésen.
Labdarúgó NB I
2022.03.19. 09:12

Puskás Akadémia: Skribek nem ünnepelné meg a gólját Zalaegerszegen

A felcsútiak szélsője jó szívvel gondol vissza a ZTE-nél töltött fél idényére, ám szombaton gólt akar szerezni.
Labdarúgó NB I
2022.03.19. 08:31

NB I: Vignjevicsnek már csak egy ellenfél az Újpest

A szakember csaknem hét évet töltött a Megyeri úton, ahová vasárnap a Honvéd edzőjeként tér vissza.
Labdarúgó NB I
2022.03.19. 06:19

NB I: Az egész stadion láthatta, nem volt hazaadás – Csercseszov

Supka Attila a második félidei játékra alapozva nem félti a Mezőkövesdet a kieséstől.
Labdarúgó NB I
2022.03.18. 23:37

Vignjevics újra a Megyeri úton; Hajdú Ádám a századik bajnokijára készül

A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk.
Labdarúgó NB I
2022.03.18. 21:55

NB I: a Ferencváros egy góllal nyert a Mezőkövesd ellen

A Ferencváros otthon 1–0-ra legyűrte a Mezőkövesdet a labdarúgó NB I 25. fordulójának nyitó mérkőzésén.
Labdarúgó NB I
2022.03.18. 19:50

Ferencváros: sovány győzelem, fontos három pont

A második félidőben a mezőkövesdiek két ziccert is kihagytak, így a házigazdának elég volt Nguen gólja a sikerhez.
Labdarúgó NB I
2022.03.18. 18:04

NB I: amikor a Fradi bajnoki pontokat hagyott Újvidéken

80 évvel ezelőtt a magyar élvonalban szereplő UAC bravúros győzelmet aratott Sárosi Györgyék ellen.

713

/

5322