Labdarúgó NB I
43 perce

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

A fiatal támadó középpályás már két kanadai pontnál jár az NB I-ben.

Elkészült a Mol Magyar Kupa második fordulójának menetrendje

A mérkőzéseket augusztus 21. és 23. között rendezik meg.
Labdarúgó NB I
16 órája

Skribek Alen távozik a ZTE-től – hivatalos

A támadó az azeri Neftciben folytatja pályafutását.
Labdarúgó NB I
18 órája

Az utolsó percben szerezte a tizenhat éves középpályás a győztes gólt a női NB I-ben

Tamás Eszter néhány percet töltött a pályán, de ez is elég volt a Videoton középpályásának.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:31

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Forrt a levegő a keleti rangadón, amelynek végén Bódog Tamás, a nyíregyháziak vezetőedzője egy elmaradt kiállítást kért számon a játékvezetőn.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

A 21 éves támadó gólpasszal mutatkozott be a DVSC-ben.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:53

A bunkerből a Fáy utcába – interjú Koszta Márkkal

A rutinos támadónak a Vasas a tizenegyedik csapata.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:55

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

A Megyeri úton sorra kerülő bajnokira csak a vendégszurkolók válthatnak jegyet.
Labdarúgó NB I
2026.08.10. 22:22

Boszniában folytatja a volt FTC-, ZTE- és DVTK-középpályás – hivatalos

Anderson Esiti a Borac Banja Lukához szerződött.
Labdarúgó NB I
2026.08.10. 21:13

Fontos intelem az Újpesttől az MTK elleni hazai bajnoki előtt

A mérkőzésre csak a vendégszurkolók válthatnak jegyet, és nem ajánlott trükközni sem.
Labdarúgó NB I
2026.08.10. 16:30

Újabb játékost jelentett be a Zalaegerszeg – hivatalos

Már tavaly is adódott lehetőség Tiago Penalba megszerzésére.
Labdarúgó NB I
2026.08.10. 13:56

Panamai szélsővel erősített a ZTE – hivatalos

A 18 éves labdarúgó az elmúlt hetekben hazája korosztályos válogatottját erősítette a CONCACAF-tornán.
Labdarúgó NB I
2026.08.10. 10:19

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Bódog Tamás: Valóban hevesen reklamáltam, de nem mondtam semmi csúnyát. Azért kaptam sárga lapot, mert gesztikuláltam.
Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Maurizio Jacobacci: Egy-egynél mindent elkövettünk az újabb gólért, mégis mi kaptunk, de hármat cseréltünk, felfrissült a csapat, úgyhogy végül rászolgáltunk az egy pontra.
Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

A mérkőzést 10 emberrel befejező Nyíregyháza – melynek vezetőedzőjét is kiállították – csak kapufáig jutott, a Lokinak az is belefért, hogy a hajrában kihagyta a ziccereit.
Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Pető Milán és Szalai József volt eredményes a tolnaiak részéről, Somogyi Tamás egy remek lövéssel, Csontos Dominik pedig tizenegyesből talált be.
Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25
Labdarúgó NB I
2022.01.29. 18:54

NB I: nem hozott gólt a Kisvárda debreceni vendégjátéka

A két együttes először játszott döntetlent egymással az élvonalban.
Labdarúgó NB I
2022.01.29. 16:57

Videó: Bognár bombagólja a tavaszi szezon első találata

A hazaiak játékosa nem sok esélyt adott a szabadrúgásnál, a kapus mozdulni sem tudott a lövésre.
Labdarúgó NB I
2022.01.29. 16:47

Hrabina volt a DVSC legjobbja, nem hozott gólt a Kisvárda vendégjátéka

A 26 éves kapus hét éve kényszerből mezőnyjátékosként mutatkozott be az NB I-ben.
Labdarúgó NB I
2022.01.29. 16:25

NB I: öt gól született a Paks és a Zalaegerszeg szezonnyitóján

A Paksi FC 3–2-re megverte odahaza a Zalaegerszeget a labdarúgó NB I 18. fordulójának nyitó mérkőzésén.
Labdarúgó NB I
2022.01.29. 15:07

Újpest: Duchatelet aláírta a szerződést a klub eladásáról

A megállapodást az új tulajdonosi kör részéről Kovács Zoltán írta alá.
Labdarúgó NB I
2022.01.29. 14:15

Győzelemmel kezdte az évet a Paks, a ZTE nagy bánatára

Ötgólos mérkőzéssel indult a labdarúgó NB I idei első fordulója, Ádám Martin és Zimonyi Dávid is duplázott.
Labdarúgó NB I
2022.01.29. 11:06

Pölöskei Gábor NS-cikkgyűjteményt kapott 60. születésnapjára

Az első cikk tizennyolc éves korában, 1979. július 1-jén jelent meg róla a Népsportban.
Labdarúgó NB I
2022.01.29. 10:43

NB I: eljött az Újpest ideje? Hat év után ismét szerb edzővel nyerhet az FTC ellen

Csercseszov nyeretlenül vág neki a derbinek, Kruscsics most debütál • Fejér megyei rangadó Felcsúton.
Labdarúgó NB I
2022.01.29. 10:18

NB I: Michael Oenning jogi útra tereli újpesti ügyét

A decemberben menesztett szakember állítja, a mai napig nem közölték vele, miért kellett távoznia.
Labdarúgó NB I
2022.01.29. 07:24

NB I: megszorongathatják az üldözők a címvédésre törő Ferencvárost

NB I-ES FELVEZETÉS Kezdődik a tavaszi szezon, több csapat is eséllyel pályázik az FTC trónjának megszerzésére.
Labdarúgó NB I
2022.01.28. 23:23

Michael Oenning jogi útra tereli újpesti ügyét; Boczkó Gábor: Ott kell lenni a harcmezőn!

A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk.
Labdarúgó NB I
2022.01.28. 22:52

Makó vitéz meg az európai topfutball – Pór Károly publicisztikája

ALAPVONAL. Ez azt mutatja, hogy a topligákkal szemben nálunk sokkal több az esetlegesség. A gólok jelentős része nem úgy születik, hogy az egyik csapat ráerőlteti az akaratát a másikra, játékban a másik fölé nő és ennek köszönhetően talál be, hanem annak, hogy egy adott szituációt, szabadrúgást, szögletet jobban old meg.
Labdarúgó NB I
2022.01.28. 20:54

Újpest: közeleg a váltás, magyar kézbe kerülhet a csapat

Roderick Duchatelet és az új tulajdonosi kör közel áll az adásvételi szerződés aláírásához.
Labdarúgó NB I
2022.01.28. 19:26

NB I: Jól sikerült az őszöm, de nem lehetek elégedett – Kenan Kodro

„A legjobb Kodrót még nem is láthatták a Vidi szurkolói. Tavasszal megmutatom őt is.”
Labdarúgó NB I
2022.01.28. 17:31

NB I: a Tiszakécskéhez került kölcsönbe az Újpest FC védője

A 24 éves labdarúgó a tavaszi idényt tölti a Bács-Kiskun megyei csapatban.
Labdarúgó NB I
2022.01.28. 16:32

Újpest: az edző új, lehet új tulajdonos is, de a csapat a régi

MTK: nyolc új futballistával a bennmaradásért. Gyirmót: több játékos felkészülése kukába dobható.

741

/

5323