Labdarúgó NB I
5 órája

Kovács Mátyás csapattársa lehet Gruber Zsombor – sajtóhír

A Ferencváros játékosát a belga élvonalban szereplő RAAL La Louviere szerződtetheti.

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Lapunk úgy tudja, ha a válogatott támadó eligazol, nem Magyarországon folytatja a pályafutását.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:25

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

„A vasárnapi Debrecen–Nyíregyháza mérkőzésen hibázó játékvezetők is büntetésben részesülnek.”
Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:38

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

A fiatal támadó középpályás már két kanadai pontnál jár az NB I-ben.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:00

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

„Csendben maradni és elfogadni, hogy ez a játék része? Erre nem vagyunk hajlandóak, mert amikor VAR-segítség is van, ilyen hiba nem fordulhat elő.”
Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:39

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

A Videoton, a Gázszer és az Újpest korábbi kitűnő irányítója jelenleg két szenvedélyének él, a labdarúgásnak és a lósportnak.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:40

Alexis Sánchez Montréalban folytatja, Vlahovics Isztambulba tart – ez történt kedden a transzferpiacon

Julián Álvarez megunta a várakozást, mindenképp menekülne Madridból; szinte biztosan Törökországban folytatja Romelu Lukaku.
Minden más foci
2026.08.11. 21:10

Elkészült a Mol Magyar Kupa második fordulójának menetrendje

A mérkőzéseket augusztus 21. és 23. között rendezik meg.
Labdarúgó NB I
2026.08.11. 20:40

Skribek Alen távozik a ZTE-től – hivatalos

A támadó az azeri Neftciben folytatja pályafutását.
Labdarúgó NB I
2026.08.11. 17:51

Az utolsó percben szerezte a tizenhat éves középpályás a győztes gólt a női NB I-ben

Tamás Eszter néhány percet töltött a pályán, de ez is elég volt a Videoton középpályásának.
Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:31

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Forrt a levegő a keleti rangadón, amelynek végén Bódog Tamás, a nyíregyháziak vezetőedzője egy elmaradt kiállítást kért számon a játékvezetőn.
Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

A 21 éves támadó gólpasszal mutatkozott be a DVSC-ben.
Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

A bunkerből a Fáy utcába – interjú Koszta Márkkal

A rutinos támadónak a Vasas a tizenegyedik csapata.
Labdarúgó NB I
2026.08.11. 06:55

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

A Megyeri úton sorra kerülő bajnokira csak a vendégszurkolók válthatnak jegyet.
Labdarúgó NB I
2026.08.10. 22:22

Boszniában folytatja a volt FTC-, ZTE- és DVTK-középpályás – hivatalos

Anderson Esiti a Borac Banja Lukához szerződött.
Labdarúgó NB I
2026.08.10. 21:13

Fontos intelem az Újpesttől az MTK elleni hazai bajnoki előtt

A mérkőzésre csak a vendégszurkolók válthatnak jegyet, és nem ajánlott trükközni sem.
Labdarúgó NB I
2026.08.10. 16:30
Labdarúgó NB I
2021.11.27. 09:44

NB I: oda utazik a Fradi, ahol nem is olyan rég egy sima hármast kapott

Először lép fel az Újpest az új Bozsik Arénában • Javít-e a Puskás Akadémia a ZTE elleni pocsék hazai mérlegén?
Labdarúgó NB I
2021.11.26. 23:18

Szombati sportműsor: Honvéd–Újpest; magyarok a Davis-kupában

A Barcelona Villarrealban lép pályára • FTC–OSC rangadót rendeznek az ob I-ben.
Labdarúgó NB I
2021.11.26. 16:45

Üllői úti ötös nyitotta ki az aranykaput – amikor a Videoton először magyar bajnok lett

Nem sikerült 1976-ban, nem sikerült 1985-ben,1989-ben és 2010-ben sem. Aztán jött 2011...
Labdarúgó NB I
2021.11.25. 18:26

ZTE: Waltner beteg, kihagyja a Puskás Akadémia elleni bajnokit

A vezetőedző koronavírustesztje pozitív lett, ezért a csapattól elkülönítve, otthon tartózkodik.
Labdarúgó NB I
2021.11.25. 14:14

A Szárliget–Óbarok meccsel kezdődött… – Kassai Viktor a Hátsó füves-kiállításon

A 2011-es BL-döntő tatabányai bírója Sátoraljaújhelyen felidézte a megyei mérkőzéseket, amelyeken bátyjával lengetett édesapjának.
Labdarúgó NB I
2021.11.24. 18:21

NB I: a fehérorosz bajnok szerződtetheti a ZTE védőjét – sajtóhír

Az északmacedón sportmedia.mk úgy tudja, a Sahtyor Szoligorszk 400 ezer eurós ajánlatot tett.
Labdarúgó NB I
2021.11.24. 16:37

NB I: Adrian Mutu elismerte, tárgyalni fog a Kisvárdával

Az egykori kiváló csatár októberben távozott a Craiova éléről.
Labdarúgó NB I
2021.11.23. 19:27

MLSZ: négymeccses eltiltást kapott Funsho Bamgboye

A Mol Fehérvár játékosa lekönyökölte Tokmac Nguent, és kis híján Berke Balázs játékvezetőnek is nekiment.
Labdarúgó NB I
2021.11.23. 17:15

Rebrov berobbant a magyar futballba, „aranyos” lett az antré

IDEGENLÉGIÓ. Révész Attila kipakolt, és megalapozta a kisvárdai csodát, köddé vált az újpesti óriás, ezüst lett a Mol Vidi-éra vége.
Labdarúgó NB I
2021.11.23. 16:14

DVSC: „Azt hittem, a magyarok rasszisták, de tévedtem”

Luis Ramos a Loki-évekről, valamint arról is mesélt, miért telepedett le Magyarországon.
Labdarúgó NB I
2021.11.23. 15:58

NB I: drónnal érkezik a labda a Fradi-meccsekre

A Groupama Aréna újabb egyedi fejlesztéssel igyekszik kiemelkedni Európa stadionjai közül.
Labdarúgó NB I
2021.11.23. 11:19

Kisvárda: Huszti Szabolcs és Adrian Mutu is jelölt a kispadra

Révész Attila elárulta, Tímár Krisztián és Michael Boris is esélyes a vezetőedzői posztra.
Labdarúgó NB I
2021.11.23. 09:46

„Amikor állt a játék, nekem esett” – torokfogás Kispesten; kiemelkedő FTC

Parázs jelenetekben, pazar gólokban és parádés győzelmekben sem volt hiány az NB I 13. fordulójában.
Labdarúgó NB I
2021.11.23. 07:55

Fehérvár: idén már nem léphet pályára a válogatott kapus

Kovácsik Ádám sérült térdét megoperálták, várhatóan a januári felkészülésre rendbe jön.
Labdarúgó NB I
2021.11.22. 21:55

Futsal NB I: ismét nyert a listavezető Haladás; előzött a DEAC

Az Aramis otthon kapott ki a debreceniektől, s elvesztette a harmadik pozíciót; ikszelt a Berettyóújfalu.
Labdarúgó NB I
2021.11.22. 17:44

NB I: Koszta Márkot választották október legjobbjának

A 25 éves támadó négy góllal járult hozzá a ZTE három győztes meccséhez.

768

/

5324