
Légiósok
41 perce
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a Manchester City is „figyeli” Szoboszlai Dominikot
Közben a Liverpool meghosszabbítaná szerződését, aminek létrejöttére jelenleg jóval nagyobb az esély, mint bármilyen klubváltásra.

Szoboszlai Dominik a Liverpoolban is csapatkapitány lehet
Sokoldalúsága, megbízhatósága és állandósuló kiemelkedő formája mára nélkülözhetetlenné tette a Liverpoolban, a Real Madrid elleni 1–0-s BL-győzelem után pedig már az egyik legértékesebb játékosként tartják számon.
Légiósok
2025.11.07. 10:27

Tóth Balázs legalább három hónapig nem védhet – hivatalos
A magyar válogatott kapusra a vártnál hosszabb kihagyás vár.
Légiósok
2025.11.06. 19:25

Lionel Messi és Sallai Roland csapattársak lehetnek – sajtóhír
Az argentin zseninek játékra lesz szüksége a téli időszakban, ezt használná ki a Galatasaray.
Minden más foci
2025.11.06. 10:17

Mocsi Attila: Érzem, hogy vezérként tekintenek rám a Rizesporban
„Egyre jobban érzem magam fizikailag és mentálisan, megy a játék, szóval bizakodom a jövőt illetően.”
Magyar válogatott
2025.11.06. 09:54

Ha a Liverpool nyer, mindannyian nyerünk – egy este az Albertben
A The Albert már messziről jelezte, hogy nem egyszerűen italokat mérnek benne, hanem hangulatot.
Bajnokok Ligája
2025.11.06. 06:32

Meg kell műteni Tóth Balázst, kihagyja a vb-selejtezőket
Valerien Ismaël szerint „nem tűnik jónak a helyzet”, nem is az: még ezen a héten sor kerül az operációra.
Légiósok
2025.11.05. 18:46

A 20 éves magyar csatárnak Brazíliában imába foglalták a nevét
Ahol a hátrapassz tilos, a vereség szégyen, a győzelemért ütnek is, az utcán pedig sokan pisztollyal járnak – Barkóczi Benedek nem mindennapi történetei.
Légiósok
2025.11.05. 11:24

Tóth Balázst sérülés miatt lecserélték – nagy fájdalmai nem voltak, vizsgálatok várnak rá
Tóth Balázst a rendes játékidő utolsó perceiben ápolni kellett, ami után sántikálva hagyta el a pályát. Szerda délutánra, kora estére várható pontos diagnózis.
Légiósok
2025.11.05. 11:16

Szoboszlai Dominik: A legfontosabb az, hogy visszatértünk a győztes útra
A Liverpool magyar középpályása a budapesti BL-döntőről, kedvenc posztjáról és a csapatot sokszor kritizáló Jamie Carragherről is beszélt.
Bajnokok Ligája
2025.11.05. 07:12

Háromszoros BL-győztes Milan-ikon lett Nagy Ádám csapatának az edzője
Roberto Donadoni korábban az olasz válogatottat, a Napolit és a Bolognát is irányította.
Légiósok
2025.11.04. 18:58

Liga 2: korai gólok hozták meg a Sepsi győzelmét
A szezon során először győzött le a feljutási harcban közvetlen riválisnak számító ellenfelet a Sepsi OSK a román másodosztályban.
Légiósok
2025.11.04. 18:24

Tóth Balázs: Az öltözőben megtapsolt az egész csapat, libabőrös lettem
A négyszeres válogatott kapus élete egyik legnagyobb védését mutatta be a Blackburnben az elmúlt hétvégén, erről a hárításról, a Championshipről és a nemzeti együttesről is beszélt lapunknak adott interjújában.
Légiósok
2025.11.04. 09:08

Szoboszlai Dominik: Nem reménykedni kell, hanem dolgozni
Az összezördülésről az Aston Villa kapusával, Emiliano Martínezzel: „Semmi különös nem történt, csak megkérdezte, hogy vagyok”.
Angol labdarúgás
2025.11.03. 20:53

Mocsi Attila góljával nyert a Rizespor a török bajnokságban – videó
A magyar védő a harmadik találatát jegyezte az élvonalban.
Minden más foci
2025.11.03. 20:03

Ebben a mutatóban Szoboszlai Dominik a Premier League legjobbja!
Több szerelése van, mint a francia válogatott Konaténak, jobb az osztályzatátlaga, mint Szalahnak, annyi lövésre vállalkozik, mint Gyökeres.
Légiósok
2025.11.03. 18:57
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a Manchester City is „figyeli” Szoboszlai Dominikot
Drámai vallomás Kleinheisler Lászlótól – kiderült, miért nincs csapata
Légióskörkép: Szoboszlai asszisztot adott, másik négy magyar játékos gólt szerzett – videók
Népszerű cikkek
Légióskörkép: válogatott védők gólpasszai és egy hatalmas gól Dunaszerdahelyről – videók
Nego végig játszott, ikszelt a Le Havre a Toulouse-zal
Tóth Balázs szerint élete egyik legnagyobb védését mutatta be a Leicester ellen

Ez még csak a kezdet – Yaakobishvili Áron Andorrában lépne nagyot a Barcelonához vezető úton
Az elöző 90 percben ennyien voltunk a -on
16 245
Köszönjük!

Légiósok
2010.09.24. 15:46
Németország: Nagy szerencse, hogy az Alemanniához kerültem - Stieber
Stieber Zoltán, az Alemannia Aachen játékosa az Aachener Nachrichtennek adott nyilatkozatában szerencsésnek nevezte a klubhoz szerződését, valamint beszélt csapata erősségeiről és hátrányáról is.

Légiósok
2010.09.24. 15:18
Légióssors: Vanczák Vilmost az AEK Athén szerződtetné - lapértesülés
Svájci lapértesülés szerint a görög labdarúgó-bajnokságban szereplő AEK Athén szeretné megszerezni Vanczák Vilmost, a svájci Sion magyar válogatott védőjét.

Légiósok
2010.09.24. 12:11
Videó: Vanczák szemfüles gólja ellenére kapott ki a Sion
A svájci bajnokságban Sion–Xamax találkozót rendeztek, amelyen Vanczák Vilmos egyenlítő gólt lőtt, csapata azonban 2–1-re kikapott a továbbra is kieső helyen tanyázó vendégegyüttestől. Nézze meg a magyar légiós találatát!

Légiósok
2010.09.24. 10:39
Légióssors: Bogdán úgy készül, hogy ő véd a Manchester United ellen
Három tétmérkőzésen is Bogdán Ádám védte az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Bolton Wanderers kapuját, és az együttes vasárnap a Manchester United ellen lép pályára. A magyar légiós csapattársa, Jussi Jääskeläinen eltiltása miatt kapott szerepet, ám a 35 éves rutinos finn kolléga a hét végén ismét hadra fogható.

Légiósok
2010.09.23. 21:59
Svájc: Vanczák Vilmos hiába egyenlített, kikapott a Sion
Vanczák Vilmos csapata, a Sion 2–1-re kikapott a Xamaxtól hazai pályán a svájci élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában. A magyar futballista szerezte csapata gólját, amellyel egyenlített, de a vendégek végül megnyerték a meccset.

Légiósok
2010.09.23. 21:05
Legtöbb légiósunknak bejött a klubváltás
A nyáron új csapatba kerülő honfitársaink többsége rendszeres játéklehetőséghez jut.

Légiósok
2010.09.23. 14:23
Dárdai Pál felejthetetlen gólokat szerzett - videók
A Hertha BSC játékosa a legnagyobbak, többek között Anglia ellen is megmutatta nagyszerű rúgótechnikáját.

Légiósok
2010.09.23. 12:08
Szélesi: A befolyásos vezetők nem teketóriáznak
A nyáron Voloszba szerződő védő a playoffba vágyik görög csapatával, és foglalkoztatja a Huszti-levél is.

Légiósok
2010.09.23. 00:33
Dárdai Pál: Úgy tűnik, tényleg vége
A Hertha ikonja megbarátkozott a búcsú gondolatával, és többszörös rekorderként fejezheti be berlini pályafutását.

Légiósok
2010.09.22. 14:32
Ipswich: Priskin Tamás riogatja vetélytársait, ez tetszik Keane-nek
Roy Keane, az angol labdarúgó-bajnokság másodosztályában (Championship) szereplő Ipswich Town menedzsere elégedetten vette tudomásul, hogy Priskin Tamás gólt szerzett a keddi Ligakupa-fordulóban, és ezzel nyomás alá helyezte csapaton belüli vetélytársait.

Légiósok
2010.09.21. 19:41
Bogdán örül, hogy nehézzé tette edzője dolgát
Lejár Jääskeläinen eltiltása, de a ma esti Ligakupa-meccsen még a fiatal magyar védi a Bolton kapuját.

Légiósok
2010.09.21. 10:06
Gyepes: A válogatottban szeretnék játszani
A Cardiff légiósa bízik benne, hogy Egervári számol majd vele, és átérzi Bellamy helyzetét.

Légiósok
2010.09.20. 20:36
Ipswich: Priskin kezdhet, Fülöp padozhat a Millwall ellen
A BBC értesülései szerint a kezdőcsapat tagjaként kaphat szerepet Priskin Tamás, az Ipswich csatára együttese holnapi, Millwall elleni Ligakupa-mérkőzésén.

Légiósok
2010.09.20. 20:13
Finnország: Gruborovics büntetett, de csapata kikapott
Vereséget szenvedett a finn élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában Gruborovics Tamás együttese, az IFK Mariehamn. A magyar légiós a meccs hajrájában, büntetőből szerezte csapata szépítő találatát.

Légiósok
2010.09.20. 11:50
Légióssors: Jó volt belekóstolni a technikás spanyol futballba - Pintér
A Zaragoza védője úgy érezte: a Racing ellen a játékvezető mércéje nem volt egyenlő.

Légiósok
2010.09.20. 10:55
Dzsudzsák: A második félidő csak szenvedés volt
Az eindhoveniek magyar válogatott középpályása szerint nincs megállás, és a java még csak most jön.
858
/
931









