Tenisz
3 órája

„Volt, hogy elbizonytalanodtam, de nem hagyhattam cserben a támogatóimat” – Szőcs Árpád László, a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Megbízatása 2028. július 28-ig szól.

Szőcs Árpád László: Nincsenek személyes ambícióim, tenni szeretnék a sportágért

Szombaton rendkívüli tisztújító közgyűlést tart a Magyar Teniszszövetség, amelyen többek között a szervezet új elnökét is megválasztják.
Tenisz
Tegnap, 12:18

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Szombaton rendkívüli tisztújító közgyűlést tart a Magyar Teniszszövetség, amelyen többek között a szervezet új elnökét is megválasztják.
Tenisz
Tegnap, 10:37

Billie Jean King-kupa: a címvédő Olaszországgal teljes az elődöntő mezőnye

Az olaszok 2:1-re nyertek Kína ellen, a legjobb négy között Ukrajnával mérkőznek meg.
Tenisz
2026.09.24. 19:38

Billie Jean King-kupa: négy között az ukránok Sencsenben

Az elődöntőben a házigazda kínai és a címvédő olasz együttes párharcának továbbjutójával találkoznak.
Tenisz
2026.09.24. 12:25

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

A magyar éljátékos 85 perc alatt két játszmában múlta felül a selejtezőből érkezett ausztrál ellenfelét.
Tenisz
2026.09.24. 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

A döntő szett majdnem 80 percig tartott, Bondár 3 óra 18 perc játék után győztesen emelhette magasba a kezét.
Tenisz
2026.09.24. 08:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

A Magyar Teniszszövetség elnöki pozíciójáért hárman indulnak a szombati rendkívüli tisztújító közgyűlésen – három részben mutatjuk be a jelölteket.
Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

A címvédő olaszok csütörtökön a házigazda kínaiakkal, míg az ukránok a belgákkal játszanak a negyeddöntőben.
Tenisz
2026.09.23. 18:15

Billie Jean King-kupa: elsőként a csehek jutottak be a legjobb négy közé Sencsenben

Az esélyesebb közép-európai csapat a briteket búcsúztatta a negyeddöntőben.
Tenisz
2026.09.22. 17:02

Davis-kupa: a dél-koreaiakkal játszanak a címvédő olaszok a negyeddöntőben

A párharcot Bolognában, kemény borításon vívják a felek.
Tenisz
2026.09.22. 14:36

Nehéz kezdés után Bondár Anna győzött a szöuli teniszverseny első fordulójában

A 6. helyen kiemelt magyar játékos három játszmában ejtette ki mexikói ellenfelét.
Tenisz
2026.09.22. 08:52

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Annak köszönhetően, hogy férfi teniszválogatottunk két helyet előrelépve 15. a nemzetek rangsorában.
Tenisz
2026.09.21. 21:07

Kiesett Szöulban a Bondár, Stollár kettős

A magyar párost két játszmában búcsúztatta a 2. kiemelt Maya Joint, Gabriela Ruse duó.
Tenisz
2026.09.21. 12:19

Marozsán egy, Udvardy tíz helyet javított a tenisz-világranglistán

Az ATP-nél Jannik Sinner, a WTA-nál Jelen Ribakina áll az élen.
Tenisz
2026.09.21. 11:10

Davis-kupa: nem jutottak a nyolcas döntőbe az amerikaiak

A Sheltonékat legyőző cseheken kívül a kanadaiak, a németek és a spanyolok is ott lesznek a novemberi, bolognai végjátékban.
Tenisz
2026.09.21. 09:29
Tenisz
2010.02.19. 19:07

Tenisz: az első helyen kiemelt Söderling búcsúzott a negyeddöntőben

Az első helyen kiemelt svéd Robin Söderling a negyeddöntőben búcsúzott a Marseille-ben zajló ATP-tornán, továbbjutott viszont a másodiként rangsorolt Jo-Wilfried Tsonga.
Tenisz
2010.02.19. 18:36

Tenisz: Azarenka lesz Venus Williams ellenfele a dubai döntőben

A fehérorosz Viktorija Azarenka lesz a címvédő Venus Williams ellenfele a Dubaiban zajló női tenisztorna fináléjában, miután a másik elődöntőben 6:3, 6:4-re nyert a lengyel Agnieszka Radwanska ellen.
Tenisz
2010.02.19. 12:46

Tenisz: a Peert legyőző Venus Williams az első döntős Dubaiban

Venus Williams jutott be elsőként a Dubaiban zajló női tenisztorna fináléjába, miután az első elődöntőben 6:1, 6:4-re legyőzte az izraeli Sahar Peert.
Tenisz
2010.02.19. 06:52

Tenisz: Roddick negyed-, Sarapova elődöntős Memphisben

A nők és a férfiak egyéni küzdelmeiben is győzelmet aratott az első kiemelt a memphisi tenisztorna legutóbbi játéknapján. Marija Sarapova sikerével már elődöntős, míg Andy Roddick még csak a nyolc közé jutott be.
Tenisz
2010.02.19. 06:39

Tenisz: Moyá kiesett, Nalbandian visszalépett Buenos Airesben

A hazai pályán versenyző Horacio Zeballos 6:4, 6:4-re megverte Carlos Moyát a Buenos Airesben zajló tenisztorna nyolcaddöntőjében. Nem lehet azonban teljes az argentinok öröme, mivel a negyeddöntőbe már egy nappal korábban bejutó David Nalbandian lábsérülése miatt visszalépett, így a spanyol Albert Montanés játék nélkül foglalta el helyét az elődöntőben.
Tenisz
2010.02.19. 00:41

Tenisz: sima vereséget szenvedett a 2. helyen kiemelt Oudin

A második helyen kiemelt amerikai Melanie Oudin két szettben simán kikapott a svéd Sofia Arvidssontól a Memphisben zajló WTA-torna negyeddöntőjében.
Tenisz
2010.02.19. 00:36

Tenisz: az első helyen kiemelt David Ferrer simán győzött

Az első helyen kiemelt spanyol David Ferrer simán legyőzte a portugál Frederico Gilt a Buenos Airesben zajló ATP-torna második fordulójában.
Tenisz
2010.02.19. 00:11

Tenisz: Söderling és Monfils is továbbjutott Marseille-ben

Az első helyen kiemelt svéd Robin Söderling és a harmadik helyen rangsorolt francia Gaël Monfils is bejutott a negyeddöntőbe a Marseille-ben zajló ATP-tornán.
Tenisz
2010.02.18. 23:50

Tenisz: Karlovic-Isner óriáscsata a memphisi negyeddöntőben

John Isner és Ivo Karlovic továbbjutásával az ATP-mezőny két legmagasabb játékosa csap majd össze a memphisi férfi tenisztorna negyeddöntőjében. A 208 centiméter magas horvát Karlovic a belga Xavier Malisse-t, a nála két centivel alacsonyabbra nőtt társa a finn Jarkko Nieminent verte meg a második fordulóban.
Tenisz
2010.02.18. 19:29

Tenisz: Venus Williams simán nyert, Peerrel találkozik Dubaiban

Venus Williams magabiztosan, két játszmában legyőzte az orosz Anasztaszija Pavljucsenkovát a Dubaiban zajló WTA-torna negyeddöntőjében, és az izraeli Sahar Peerrel találkozik a legjobb négy között.
Tenisz
2010.02.18. 07:33

Tenisz: Nalbandian sérülten is nyert, Roddick legyőzte Blake-et

David Nalbandian tavaly májusi csípőműtétét követően kilenc hónapos kihagyás után tért vissza a Buenos Aires-i ATP-teniszversenyen – amelyet 2008-ban megnyert –, és már a második fordulón is túljutott, ám lehet, hogy mégsem játszik több meccset.
Tenisz
2010.02.18. 01:18

Tenisz: Gulbis küzdelmes mérkőzésen búcsúztatta Stepáneket Memphisben

A Memphisben zajló 1.1 millió dollár összdíjazású kemény pályás ATP-tornán a lett Ernests Gulbis nagy küzdelemben, két szoros játszmában nyert a második fordulóban a 3. helyen kiemelt cseh Radek Stepánek ellen.
Tenisz
2010.02.18. 01:08

Tenisz: a román Hanescu selejtezős spanyol előtt hajtott fejet

A Buenos Airesben zajló 475 300 dollár összdíjazású salakpályás ATP-tornán a hetedik helyen kiemelt román Victor Hanescu a második fordulóban elbúcsúzott, miután a selejtezőből főtáblára kerülő spanyol Santiago Ventura két játszmában nyert ellene.
Tenisz
2010.02.18. 01:02

Tenisz: a selejtezős svéd kiejtette a hetedik kiemelt amerikait Memphisben

A Memphisben zajló 220 ezer dollár összdíjazású kemény pályás WTA-tornán nem jutott be a negyeddöntőbe a hetedik helyen kiemelt amerikai Vania King, akit a második fordulóban a selejtezőből főtáblára kerülő svéd Sofia Arvidsson győzött le három játszmában, szetthátrányból fordítva.
Tenisz
2010.02.17. 23:41

Tenisz: Bagdatisz és Robredo is búcsúzott Marseille-ben

A Marseille-ben zajló 512 750 euró összdíjazású kemény pályás ATP-tornán a hatodik helyen kiemelt ukrán Mihail Juzsnij sérülés miatt nem tudta vállalni a játékot. Helyére a selejtezőből szerencsés vesztesként a francia Laurent Recouderc lépett, aki az első fordulóban igencsak megnehezítette a főtáblán szabadkártyával induló honfitársa, Guillaume Rufin dolgát.
Tenisz
2010.02.17. 22:48

Tenisz: Gisela Dulko simán jutott tovább a második körből

A Bogotában zajló 220 ezer dollár összdíjazású salakpályás WTA-tornán az első helyen kiemelt argentin Gisela Dulko két játszmában nyert a romániai Gallovits Edina ellen.

1409

/

2153