Real Madrid: Raúlnak veszélybe került a vb-szereplése

2005.11.21. 18:41
Címkék
Még a világbajnoki részvétele is veszélybe került a Real Madrid és a spanyol válogatott csapatkapitányának, Raul Gonzalez Blancónak, aki a hétvégi, Barcelona ellen vesztes rangadón kért cserét egy szerencsétlen mozdulat után a második félidő elején.
Raúl (balra) Xavival küzd a labdabirtoklásért, még ép bal térddel
Reuters
Raúl (balra) Xavival küzd a labdabirtoklásért, még ép bal térddel
Raúl (balra) Xavival küzd a labdabirtoklásért, még ép bal térddel
Reuters
Raúl (balra) Xavival küzd a labdabirtoklásért, még ép bal térddel

A bal térdét már korábban is fájlaló támadó, csakúgy, mint galaktikus csapattársai, szinte észrevétlen tudott maradni az El Clásicon.

Mígnem egy ígéretes megindulást követően kapura lövésre szánta el magát tizennyolc méterről, ám labda felpattant előtte. A madridi közönségkedvenc pedig senkitől sem zavartatva akkor lyukat rúgott, hogy majd elszállt a lába. Az esetet követően rögtön látszott, nagy a baj, majd a gyors orvosi diagnózist követően Guti váltotta őt a derbin.

A még mindig csak huszonnyolc éves klasszis állapotáról nem éppen a legjobbakat állapították meg a klub orvosai a hétfői, immár tüzetes vizsgálatot követően. A részleges térdszalag-szakadást szenvedett sztár legoptimistább előrejelzések szerint, hagyományos gyógymóddal kezelve is két hónapot hagy majd ki, a legpesszimistább hírek viszont műtétről és hat-hét hónapról szólnak.

Utóbbi esetében veszélybe sodródhat Raúl világbajnoki szereplése. A vb-kvalifikációt Szlovákia ellen a múlt héten pótselejtezőn megszerző spanyol nemzeti csapat ugyanis ott lesz a 2006-s németországi világbajnokságon, amelynek rajtjáig hat és fél hónap van már csak hátra.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a spanyol bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Világbajnok kapust igazolt a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
5 perce

Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia ellen kiskorú veszélyeztetése miatt

Téli sportok
10 perce

Pigniczki Fanni és a kéziszercsapat a frankfurti vb mezőnyében

Egyéb egyéni
11 perce

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
24 perce

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
28 perce

Harmincévesen visszavonult a hatszoros válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
48 perce

Úszó Eb: döntős a 4x100-as női gyorsváltó és Jackl Vivien is 400 vegyesen

Úszás
53 perce

Guzi Blanka: Tökéletlenül lett nekem teljes ez az Eb

Egyéb egyéni
1 órája