Real Madrid: kínkeserves 3-1

2006.01.22. 03:27
Címkék
A sevillai alakulatok elleni sikerek után rutinfeladat várt a királyi gárda számára a spanyol bajnokság 21. fordulójában: a 15. helyen szerénykedő Cadiz vereséggel való hazaküldése a Santiago Bernabeu-stadionból. Az első félidő azonban egyáltalán nem a realosok kénye-kedve szerint alakult, ötlettelen, ritmustalan játékukkal szemben a Cadiz harcos, lelkes csapat benyomását keltette, akik hátul is biztosan álltak a lábukon. A madridiak joggal tarthattak a Cadiz veszélyes kontráitól, megugrásaitól, és a meglepetés beteljesedni látszott, amikor a vidékiek megszerezték a vezetést Medina révéna a második félidő elején. Három-négy Real-védő tizenhatoson belüli szerencsetlenkedése után Medina közelről stukkolt a kapuba az 54. percben.A bajnokságban most bemutatkozó Antonio Cassano ezúttal is fél óra játéklehetőséget kapott, akárcsak hétközben a kupában. A fővárosiaknak azonban a semmmiből sikerült megfordítaniuk a találkozót. A 68. percben egy 23 m-ről végzett szabadrúgás után Roberto Carlos füstölgő lökete a szétnyíló sorfalon át elemi erővel vágódott Riveiro mellett a kapuba. Három percre rá Zidane-t terítették le a tizenhatos előterében. Beckham az ezért járó szabadrúgást mesterien csavarta a bal felsőbe. A kegyelemdöfést Guti passza után Robinho Pazar emelése jelentette a 82. percben. La Liga, 21. forduló
Real Madrid-Cadiz 3-1 (0-0)
Gólszerzők: Roberto Carlos (68.), Beckham (71.), Robinho (82.), ill. Medina (54.)
Legfrissebb hírek

Meglepő helyen bukkant fel Erling Haaland képmása

Minden más foci
21 perce

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Úszó Eb: döntős a 4x100-as gyorsváltó

Úszás
1 órája

Fabien Barthez lett a kapusedző a francia válogatottnál

Francia labdarúgás
1 órája

Mocsi Attila: Tökéletes állapotban várom a Süper Lig rajtját

Légiósok
1 órája

Teher nélkül menne Berlinbe Josepovits Kinga

Kosárlabda
2 órája

Luis Enrique: A célunk mostantól a BL megnyerése

Bajnokok Ligája
2 órája

Skribek Alen önbizalmat és külföldi szerződést köszönhet a ZTE FC-nek

Labdarúgó NB I
2 órája