La Liga, Santander: Lopez Caro az új edző

2006.06.01. 15:35
Címkék
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban legutóbb a 17. helyen végző, a kieséstől éppen csak megmenekült Racing Santandernél Lopez Caro (képünkön) irányítja majd a szakmai munkát a következő szezonban.
A Real Madridnál az idei válság közepébe december elején, a brazil Vanderlei Luxemburgo menesztését követően csöppenő, 42 éves szakember sem tudott csodát tenni a folytatásban a csapattal. A klubvezetők részéről már szezon közben olyan nyilatkozatok láttak napvilágot, Caro csak ideiglenes megoldás.

Mivel azonban a kiszemeltek - Wenger, Capello, Ancelotti, Mourinho, Eriksson, Lippi, Benítez - egyike sem vállalta a madridi csapat irányítását, a beugró végül nyárig maradhatott.

De nem tovább: a tervek szerint az új szezonra mindenképpen sztáredzőt szerződtetnek a kispadra Madridba, ahol az elnökjelöltek – július másodikán választanak új első embert a királyi klubnál – egymás után hozzák nyilvánosságra jelöltjeik nevét.

Függetlenül attól, hogy tavasszal repkedtek a nagy nevek, Caro tette a dolgát és végül csak elcsípte a gárdával a biztos BL-főtáblát érő második helyet.

A szakemberre a klub a folytatásban is igényt tartott volna, ám nem az első csapatnál. Caro viszont lépett, érzett magában annyi kihívást, hogy az élvonalban mérettesse meg magát.

„Fájdalommal veszek búcsút Madridtól”, mondta búcsúbeszédében Lopez Caro, aki az elmúlt öt évben a királyiak szolgálatában állt.

Legfrissebb hírek

Tóth Balázsék meccsével indul pénteken az angol másodosztály idénye

Angol labdarúgás
23 perce

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
24 perce

Fucsovics feladta, Udvardy kikapott Cincinnatiben

Tenisz
37 perce

Kézilabda: győzelemmel folytatta a felkészülést a Veszprém és az FTC

Kézilabda
55 perce

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
1 órája

„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – lengyel lapszemle

Európa-liga
1 órája

Lenny Joseph: Mindennap a legjobb akarok lenni

Európa-liga
2 órája