Lorenzo Sanz harcba száll a Real elnöki székéért

Vágólapra másolva!
2006.06.05. 14:35
Címkék
Lorenzo Sanz hivatalosan is bejelentette, hogy harcba száll a Real Madrid elnöki posztjáért. Az egykori „presidente” szerint soha nem volt még olyan mélyen a királyi gárda, mint az előző vezetés alatt, és neki van a legnagyobb tapasztalata ahhoz, hogy kivezesse a klubot a válságból.
Lorenzo Sanz öt éven keresztül volt a Real elnöke
Lorenzo Sanz öt éven keresztül volt a Real elnöke
Lorenzo Sanz öt éven keresztül volt a Real elnöke
Lorenzo Sanz öt éven keresztül volt a Real elnöke

A kilencvenes évek második felében Lorenzo Sanz már öt évig állt a Real Madrid élén, vele még sikeres volt a csapat, hiszen 1998-ban és 2000-ben megnyerte a BL-t, míg 1997-ben a hazai bajnoki címet is begyűjtötte.

Sanz azonban 2000-ben meglepetésre vereséget szenvedett Florentino Perezzel szemben, aki megválasztása esetén Luis Figót ígérte a madridi közönségnek, és ígéretét be is tartotta.

NYERJEN A ZÁSZLÓKKAL!

Gyűjtse össze naponta a Labdarúgás rovatban meg- jelenő cikkek címét, melyekben egy Vb-csapat zászlóját találja!
Nyomja a CTRL C-t most!
JÁTSZOM! (klikk ide!)
Sanz most újra harcba száll az elnöki posztért, mivel szerinte ő az alkalmas ember arra, hogy kivezesse a nagy múltú klubot a válságból.

„A Real Madridnak megújulásra van szüksége. Amióta figyelem a klub eredményeit, még soha nem volt olyan mélyen, mint ahova az előző elnökség alatt került. A többi elnökjelölt közül senkinek sincs olyan tapasztalata a futball és a kosárlabda terén, mint nekem.”

Florentino Perez februárban távozott a klubtól, utódja, Fernando Martin viszont mindössze két hónapig maradt a klub élén.

A Real Madrid valóban válságos éveket él át, hiszen az elmúlt három évben nem tudott egyetlen trófeát sem begyűjteni, ilyenre az utóbbi 52 évben nem volt példa.

Sanz mellett öt másik jelölt pályázik az elnöki posztra: az egykori klubigazgató, Juan Manuel Villar Mir és a volt rali-világbajnok, Carlos Sainz biztosan indul a választásokon, míg Juan Palacios üzletember, Arturo Baldasano ügyvéd és a közvélemény által legesélyesebbnek tartott Ramon Calderon is várhatóan még a héten beadja pályázatát.
Legfrissebb hírek

A jótékonyság volt a lényeg, azért győzött a huszonnégy óráson

Csupasport
10 perce

Négy rájátszáshely maradt kiadó az NFL-ben

Amerikai sportok
29 perce

Magyar állampolgár lett a DVTK amerikai játékosa

Kosárlabda
44 perce

Két orosz síugrónak semleges státuszt adott a nemzetközi síszövetség

Téli sportok
59 perce

Humphries reméli, hogy nem ez volt Paul Lim utolsó meccse a vb-ken

Egyéb egyéni
1 órája

„Kemény döntések” jönnek Csíkszeredában – az egyik magyar támadó távozása biztosra vehető

Minden más foci
1 órája

Vitális Milán: A lehető legjobb helyen vagyok az ETO-nál

Labdarúgó NB I
2 órája

Barkóczi Benedeknek el kell hagynia Brazíliát

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik