Atletico Madrid: újabb fiatal tehetséget igazoltak

Vágólapra másolva!
2006.06.08. 18:03
Címkék
A spanyol bajnokság legutóbbi kiírásában csak a tizedik helyén végző Atletico Madrid labdarúgó csapata leigazolta a portugál Ze Castrót is.
A fiatal játékos eddig is bizonyította tehetségét
A fiatal játékos eddig is bizonyította tehetségét
A fiatal játékos eddig is bizonyította tehetségét
A fiatal játékos eddig is bizonyította tehetségét
Az egykori U21-válogatott védő öt évre írt alá a spanyol élvonalban viaskodó Atletico Madrid csapatához.

„Ez a klub legalább annyira ambiciózus, mint jómagam, és szerintem ez a legkevesebb, amire szükségünk lesz az európai porondon” - nyilatkozta az érintett.

A 23 éves játékos szerződése most járt le az Academica csapatánál, és azonnal bejelentkezett érte a spanyol fővárosi csapat, mely az utóbbi szezonban a csalódást jelentő tizedik helyen végzett, ezért drasztikus csapat-átalakításra szánták el magukat.

Először Pepe Murcia helyett új edzőt neveztek ki a mexikói Javier Aguirre személyében, aki legutóbb a gyengécske Osasunával végzett a negyedik helyen, és indulhat a Bajnokok Ligájában.

Az új edző kinevezését követően a játékospiacon néztek szét, és 23 millió euróért leigazolták a 18 éves argentin tehetséget, Sergio Agüerót, akinek játékán még Maradona szeme is megakadt.

Az ezt követő hatalmas bevásárlás eredményeképpen leigazolták a görög válogatott hátvédjét, Jurkasz Szeitaridiszt és a portugál középpályás Costinhát, most pedig a portugál Ze Castrót.
Legfrissebb hírek

Vas Blanka második lett a zolderi terepkerékpáros versenyen

Kerékpár
6 perce

Vívás: Gachályi Gréta mosolygósan ülhet a karácsonyi asztalhoz

Utánpótlássport
42 perce

A Nyíregyháza január 2-án kezdi a felkészülést, majd Törökországba utazik

Labdarúgó NB I
44 perce

A spanyol gólkirály vette be a kapuját – Hosszú Kávé Szalóczy Pállal

Képes Sport
50 perce

Vitek Dárius jövőre is szeretné „kibirkózni” magából a maximumot

Birkózás
1 órája

RB Leipzig: korábbi alapember távozik, egy fiatal visszatér, egyiptomi együttműködés

Német labdarúgás
1 órája

NB I: Jordanov csodagólja, Tóth Barna lelkiereje, Klausz „nagy mentése”

Labdarúgó NB I
1 órája

Harminckét évesen visszavonul az olimpiai bajnok brazil középpályás

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik