Milánóból érdeklődnek két Barca-klasszis, Ronaldinho és Messi után

Vágólapra másolva!
2007.03.14. 16:43
Barcelonából óhajt erősíteni a két milánói klassziscsapat. Az AC Milan a katalánok brazil aranylabdásának képviselőjét látták vendégül, míg az Internazionale két dél-amerikai légiósát, a védő Walter Samuelt és a támadó Ardianót egy csomagban adná az argentin szélsőért.
Ronaldinho után a Milan érdeklődik
Ronaldinho után a Milan érdeklődik
Ronaldinho után a Milan érdeklődik
Ronaldinho után a Milan érdeklődik
Kedden Milánóban tett látogatást Roberto Assis, Ronaldinho ügyeinek intézője, egyben a futballista testvére.

„Ha egy olyan neves klub megtisztel valakit az érdeklődésével - nyilatkozta a menedzser-báty a Gazzetta dello Sportban -, mint az AC Milan, akkor mindenképpen érdemes meghallgatni az elképzeléseit. Ez még akkor is így van, ha a testvérem nagyszerűen érzi magát Barcelonában, jó a kapcsolata a csapattársakkal, a szurkolókkal, a klub-, illetve a szakmai vezetőkkel egyaránt.”

Hasonlóképpen fogalmazott ugyanazon a fórumon a piros-feketék alelnöke, Adriano Galliani is.

„Mint minden klub, természetesen mi is szívesen a sorainkban tudnánk a brazil aranylabdást - mondta a megbeszélést követően -, ám azzal is tisztában vagyunk, 2010-ig élő szerződés köti őt jelenlegi klubcsapatához, a Barcelonához. Tudjuk azt is, jelen pillanatban a klub és a játékos kapcsolata ideálisnak mondható, nincs arra utaló jel, hogy akármelyikük is a megállapodás felbontásán gondolkodna.”

A Milan keretében már hat brazil játékost találunk: Kaká, Ronaldo, Serginho, Dida, Cafú és Ricardo Oliveira után, mellett Ronaldinho lehet a hetedik.

Messit az Inter vinné, de nagyon
Messit az Inter vinné, de nagyon
Az utóbbi években a világ futballjának egyik meghatározó alakja volt Ronaldinho, míg klubtársa, a hétvégi El Clásicón a Real Madridnak a Nou Campban mesterhármast vágó Lionel Messi a közeljövőben válhat azzá.

Közös még a két játékosban, hogy a Barca mindkettőjükhöz nagyon ragaszkodik, kivásárlási árukat egyaránt 150 millió euróban szabta meg a katalán klubvezetés.

A másik milánói nagyklub, az Internazionale viszont Messivel ütné meg a főnyereményt. A közelmúltban a klubtulajdonos az ifjú argentin csillag édesapját látta vendégül, olasz lapértesülések szerint (szintén La Gazzetta dello Sport információja) ezúttal konkrétabb lépéseket is tenne.

Nevezetesen felajánlotta csapata két játékosát, az argentin védő Walter Samuelt, illetve a brazil csatárt, Adiranót.

Pénzpiaci értékén jelenleg ketten közösen is Messi ára alatt vannak, tárgyalási alapnak mindenesetre nem rossz. Igaz, a mérleg két serpenyője egyelőre igen távol áll egymástól: a súlyra nézve különben pihekönnyű Messi egymaga bizony már többet nyom.

Legfrissebb hírek

MLS: Gazdagtól két gólpassz, Messitől kimaradt büntető, Pintér Dánieltől bemutatkozás

Minden más foci
1 órája

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
2025.09.11. 10:06

„Csak a jó dolgok maradtak meg” – Lionel Messi az utolsó hazai vb-selejtezője után

Minden más foci
2025.09.05. 10:13

Színházból érkezik utolsó hazai vb-selejtezőjére Lionel Messi

Foci vb 2026
2025.09.04. 07:01

Botrányba fulladt a Ligák Kupája fináléja, Messiék lemaradtak a trófeáról

Minden más foci
2025.09.01. 08:24

Sokáig szenvedett a Milan, de az érvénytelen gólok után megnyerte a mérkőzést

Olasz labdarúgás
2025.08.29. 23:00

Visszavonult az Eb-győztes Alessandro Florenzi

Olasz labdarúgás
2025.08.27. 12:39

Máris itt az idény szenzációja, Bonazzoli csodagóljával nyert Milánóban a Cremonese!

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 23:00
Ezek is érdekelhetik