Spanyolország: a Barca tesztelte magyar fiatal Szalaival csatázhat a szezonban

2009.08.29. 13:48
Címkék
A Real Madrid Castillánál futballozó Szalai Ádám mellett újabb magyar futballista került a spanyol harmadosztályba: a Villanovense szerződtette a 19 éves Mancsek Lajost, aki legutóbb a negyedik ligás Lourdes együttesét erősítette.

Az orosházi Mancsek kilencéves korában került Békéscsabára, két éve került ki a családjával Spanyolországba, ahol a Lourdes ifjúsági, majd felnőttcsapatában játszott. A tehetséges futballista márciusban a Barcelona U19-es csapatánál is járt próbajátékon.

A középpályás augusztus 13-án töltötte be 19. életévét.

Mancsek tehát a 2009–2010-es szezonban a Segunda B-ben, azaz a harmadik vonalban futballozik majd, és mivel a Villanovense is a harmadik liga 2. csoportjában szerepel, Mancsek bajnoki meccsen a pályán találkozhat Szalaival.

Legfrissebb hírek

Szivós Márton: Fölösleges úgy elkezdeni az évadot, hogy nem az aranyat tűzzük ki célul

Vízilabda
12 perce

Női röplabda Eb: Somorja is házigazda lesz

Röplabda
20 perce

Az idény végéig marad Szánthó Regőék vezetőedzője – hivatalos

Minden más foci
31 perce

Ez gyorsan ment – Szalahról utcát nevezhetnek el Törökországban!

Európa-liga
36 perce

Két és fél évtized után letaszították Tiger Woodsot a kereseti lista éléről

Egyéb egyéni
44 perce

Már a nyolc között találkoznak a tavalyi döntősök a férfi vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
1 órája

A MOB több esetben mellőzte a közbeszerzési eljárást az ÁSZ szerint

Egyéb egyéni
1 órája

A 31. Magyar Kick-box Világkupa ismét a magyarok erejét bizonyította

Egyéb egyéni
1 órája