Primera División: Benzema szerint ha Barcelona, akkor négy pont

2009.11.28. 12:09
Címkék
Nem viccel és nem is öntött fel a garatra Karim Benzema, a Real Madrid francia labdarúgója, amikor csapata hétvégi barcelonai vendégjátéka kapcsán négy pontról beszélt: a fővárosiak győzelme esetén ugyanis ennyire nőne a két együttes közötti különbség.

 

„Nincs félnivalónk sem a Barcelonától, sem a Camp Noutól” – mondta igencsak magabiztosan a francia csatár, aki saját bevallása szerint pályafutása legfontosabb mérkőzése előtt áll. Majd később hozzátette még: nem egyszerűen a vereség elkerülése a céljuk vasárnap, hanem a győzelem, mert ebben az esetben négypontos előnyre tennének szert a címvédő riválissal szemben.

Messi játéka kisebb sérülés miatt valószínűleg az utolsó pillanatig kétséges lesz, Benzema azonban elárulta: ő speciel jobban örülne, ha a vendéglátók Aranylabdára esélyes klasszisa ezúttal nem kapna szerepet, az ugyanis az ő esélyeiket növeli egy jó eredmény elérése.

A Barcelona még nem vesztett mérkőzést a 2009–2010-es bajnoki sorozatban, nyolc győzelme mellett háromszor játszott döntetlent. A Real Madrid, bár kikapott egyszer, egypontos előnyét annak köszönheti a katalánokkal szemben, hogy eggyel többször, kilencszer tudott nyerni.

Pep Guardiola alakulata viszont roppant udvariatlan házigazda: öt meccsen tizenöt pontot szerzett, 19 alkalommal köszönt be az ellenfeleknek és mindössze ötször kapitulált. Ellenben a Real Madrid vendégként öt meccsen csupán tíz pontot gyűjtött, és  egy-egy döntetlenjét, illetve vereségét is idegenben szedte össze.

Legfrissebb hírek

A 10-es mez: mi állhat Kanikovszki eladása mögött és ki lesz a következő?

Labdarúgó NB I
3 perce

Edzés előtt tánc, fotózás, utána torta – megérkeztek a magyarok a női kosárlabda-világbajnokságra

Kosárlabda
17 perce

„Van még a tarsolyomban” – interjú Guzi Blankával

Egyéb egyéni
1 órája

US Open: Zverev nagy csatában fordított, de a nap embere a veterán Monfils

Tenisz
1 órája

Új klubja bejelentette a Kisvárdáról távozott védőt

Labdarúgó NB I
1 órája

17 év után lesz új elnöke a Magyar Atlétikai Szövetségnek

Atlétika
1 órája

Női röplabda Eb: nem sikerült felnőni Németh Anett mellé

Röplabda
2 órája

Corbu Máriusz: Nem akarom azt mondani a végén, hogy lehetett volna több

Labdarúgó NB I
3 órája