Sánchez immár a Barcelonáé - hivatalos

Vágólapra másolva!
2011.07.21. 22:13
null
Alexis Sánchez a Barcelonánál folytathatja a trükközést (Fotó: Reuters)
Immár hivatalos, ami már várható volt: a Barcelona labdarúgócsapata szerződtette a 22 éves chilei támadót, Alexis Sánchezt. A katalán együttes ötéves szerződést köt a legutóbb az olasz Udinesében szereplő szélsővel, akiért 26 plusz 11.5 millió eurót kell fizetnie.

 

Végre lezárult Alexis Sánchez ügye. A spanyol sportsajtóban már hetek óta az egyik legfőbb téma, hogy a Barcelonának sikerül-e megszereznie a chilei futballistát az Udinesétől, és a katalán klub most hivatalos honlapján jelentette be, hogy megszületett a megállapodás.

A hírek szerint a gránátvörös-kékek már hosszú ideje egyezkednek az olasz klubbal, és most végre sikerült megállapodnia a feleknek: a Barca 26 millió eurót fizet készpénzben a szélsőért, és még 11.5 millió euró üti az udineiek markát bizonyos feltételek teljesülése esetén.

A legutóbbi három szezont a Serie A-ban töltő futballista a hétvégén érkezik meg Barcelonába, és hétfőn vesz részt az orvosi vizsgálaton, majd utána mutathatják be sajtótájékoztató keretében.

A 22 éves labdarúgó – aki részt vett a Copa Américán hazája válogatottjával, és egy gólt szerzett a negyeddöntőig jutó csapatban – lesz a Barcelona első chilei játékosa, és öt évre szóló szerződést ír majd alá.

Sánchezt – többek között – a Manchester City is meg akarta szerezni, az angol klub a hírek szerint hajlandó lett volna kifizetni az Udinese által eleinte kért 50 millió eurós vételárat is.

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40
Ezek is érdekelhetik