Primera División: eseménydús meccset nyert a Valencia

Vágólapra másolva!
2012.12.21. 22:01
A spanyol labdarúgó-bajnokság (Primera División) 17. fordulójának pénteki játéknapján a Valencia hazai pályán 4–2-es győzelmet aratott az öt forduló óta veretlen Getafe ellen. A „denevérek" győzelmükkel pontszámban utolérték és megelőzték legyőzöttjüket.

A mérkőzés első góljára a 39. másodpercig (!) kellett várni – ekkor Roberto Soldado fejelt a vendégek kapujába Szofian Feguli beadását követően. Érdekesség, hogy a Getafe sosem kapott ilyen gyorsan gólt a spanyol első osztályban. Hat perccel később Jonas kényszerítőzött a tizenhatos előterében Soldadóval, majd a brazil játékos néhány igazítás után a kapu jobb oldalába tekert. Újabb hat perc telt el a találkozóból, amikor Álvaro Vázquez góljával szépített a Getafe.

A vendéggólt követően tizenhét perc gólcsend következett, amit a 30. percben Ricardo Costa fejese tört meg, ezzel ismét két gól volt a valenciaiak előnye, amelyet az 59. percben Alexis faragott újból egy gólra.

A mérkőzés végérvényesen a 93. percben dőlt el: a szellősen védekező Getafe kapuját a három perccel korábban csereként beállt Nelson Haedo Valdez vette be, kialakítva ezzel a 4–2-es végeredményt.

A Valencia két hazai vereség után nyert ismét a Mestallában, a Getafe öt forduló után először hagyta el vesztesen a pályát.

PRIMERA DIVISIÓN
17. FORDULÓ
Valencia–Getafe 4–2 (Soldado 1., Jonas 7., R. Costa 30., Valdez 93. ill. Vázquez 13., Alexis 59.)
KÉSŐBB
22.00 Atlético Madrid–Celta Vigo

 

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 16 15 1 54–18 +36 46
2. Atlético Madrid 16 12 1 3 36–17 +19 37
3. Real Madrid 16 10 3 3 39–14 +25 33
4. Málaga 16 8 4 4 25–10 +15 28
5. Betis 16 9 1 6 25–26 –1 28
6. Levante 17 8 3 6 21–24 –3 27
7. Real Sociedad 17 7 4 6 24–20 +4 25
8. Rayo Vallecano 17 8 1 8 22–32 –10 25
9. Valencia 17 7 3 7 23–26 –3 24
10. Getafe 17 7 3 7 21–25 –4 24
11. Valladolid 16 6 4 6 22–18 +4 22
12. Athletic Bilbao 16 6 3 7 21–32 –11 21
13. Sevilla 17 5 4 8 22–26 –4 19
14. Zaragoza 16 6 1 9 18–24 –6 19
15. Celta Vigo 16 4 3 9 16–21 –5 15
16. Espanyol 17 3 6 8 19–26 –7 15
17. Osasuna 16 3 5 8 13–17 –4 14
18. Granada 16 3 4 9 11–24 –13 13
19. Mallorca 16 3 4 9 14–28 –14 13
20. Deportivo La Coruna 17 2 6 9 21–39 –18 12

 

Legfrissebb hírek

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
13 órája

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
18 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 23:13

Real Madrid: hónapokra kidőlt a rutinos védő

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 19:23

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 14:27

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Balhé Mallorcán: felfüggesztette csapatkapitány-helyettesét a baleári klub

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 14:27
Ezek is érdekelhetik