Real Madrid: Volt már jobb sorozatom is - Mourinho

2013.03.13. 14:44
null
Mourinho nem tulajdonít túlzott jelentőséget a Barcelona kétszeri legyőzésének és a Manchester United kiejtésének <br />(Fotó: Action Images)
A Real Madrid közelmúltbeli formájára aligha lehet panasz, hiszen a királyi gárda fennállása 111. évfordulóját megelőző napokban a Barcelona ellen kétszer is diadalmaskodott, majd idegenben kiejtette a Manchester Unitedet a Bajnokok Ligájában – azóta pedig a Celta Vigo ellen is nyert, így sorozatban hatodik sikerét aratta. José Mourinho vezetőedző azonban nem tulajdonít túlzott jelentőséget a nagyszerű hétnek, elmondása szerint nem ez volt eddigi legjobbja.

 

„Igen, jó hét volt három szép sikerrel, de voltak már nagyobb, jobb sikereim is” – mondta a felvetésre José Mourinho.

„A legjobb sorozatom az Internél volt, amelynél ezalatt három trófeát nyertünk. Először a Roma legyőzésével az Olasz Kupát, majd a Siena otthonában a bajnokságot, végül Madridban a Bajnokok Ligáját a Bayern München legyőzésével. Ez az, amire azt mondom, hogy különleges sorozat, és talán ezért is érthető, miért nem jártam a fellegekben azért, mert nyertünk az Old Traffordon” – tette hozzá a portugál szakember.

Igaz, a kupadöntő és a Siena elleni mérkőzés között volt még a Chievo elleni mérkőzés, és akkor május 5. és május 22. között nem egy hétig tartott a sorozat, de ez csak részletkérdés.

„Természetesen fontos győzelem volt, és tudjuk, hogy innentől kezdve megnyerhetjük a sorozatot, de azt is, hogy már a következő körben kieshetünk, mivel a Bajnokok Ligája tele van jó csapattal, úgyhogy egyelőre nyugodt és higgadt vagyok.”

Mourinhót ezt követően arról is faggatták, hogy a Bajnokok Ligája-győzelem elég indok lenne-e számára, hogy a nyáron klubot váltson.

„Soha nem arra alapozva hozom meg a döntéseimet, hogy nyerek-e vagy sem” – mondta Mourinho, aki hozzátette, csak a csapatára koncentrál, nem aggódik a saját sorsa miatt.

Legfrissebb hírek

Micsoda duplák, micsoda játék! – Yamal átlépte az 50 gólos határt

Spanyol labdarúgás
2026.08.31. 23:35

Mourinho: Semmilyen problémát nem látok köztük; az egyetlen, amit észlelek, hogy kiváló futballisták

Spanyol labdarúgás
2026.08.31. 10:27

Carrick a csapat reakciója miatt a legboldogabb; Alonsónak vegyes érzései vannak a győzelem után

Angol labdarúgás
2026.08.31. 09:01

Az Ipswich ráijesztett az MU-ra, de Bruno Fernandesre nem volt ellenszere

Angol labdarúgás
2026.08.30. 19:34

Az Arsenal centerét szerződteti a Barcelona – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.30. 15:38

Az FC Barcelona Raphinha és Fermín López góljával megverte a Bilbaót

Spanyol labdarúgás
2026.08.27. 23:02

Világbajnoki ezüstérmes kapust szerződtetett a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.27. 12:10

Mbappé negyven gólt lőhet az idényben – José Mourinho Kylian Mbappé triplája után

Spanyol labdarúgás
2026.08.27. 10:55