Televízió: kiemelt nézettséget hozott az el Clásico és az MU-Real

2013.03.06. 14:21
José Mourinhónak igaza volt, megállt az élet a Manchester Unted–Real Madrid BL-nyolcaddöntő alatt, és a foci szerelmesei a televízió képernyője előtt nézték a két sztárcsapatot. Sőt, ugyanez az állítás igaz a múlt szombati el Clásicóra is.

Szombaton délután rendezték az el Clásicót a spanyol bajnokságban. A Real Madrid játékosai úgy győzték le a Barcelonát, hogy félig már a Manchester United elleni BL-nyolcaddöntő is a szemük előtt lebegett. A Nielsen közönségmérés adatai alapján a közvetítésre csaknem 700 ezer néző volt kíváncsi. A Sport1 az el Clásicóval a fogyasztói szempontból legfontosabb, 18-49 éves férfiak körében 17.3 százalékos közönségarányt ért el, amivel a mérkőzés két órája alatt a nagy kereskedelmi csatornákat is beleszámítva a legnézettebb volt az említett korcsoportban.

A Real Madrid számára a jelentős bajnoki erőpróbának meg is lett az eredménye, idegenben 2–1-re diadalmaskodva búcsúztatta a Manchester Unitedet, és bejutott a BL-negyeddöntőjébe. A Nielsen közönségmérés adatai alapján a BL keddi játéknapjának közvetítésére csaknem 900 ezer néző kapcsolt a Sport1-re, a BL-nyolcaddöntő angliai visszavágója alatt az UEFA számára legfontosabb, 16-34 év közötti férfiak körében a közönségarány majd 24 százalék lett, amivel a Sport1 kedd este ebben a korcsoportban a legnézettebb csatorna volt Magyarországon.

Legfrissebb hírek

Gabriel Jesus három évre az FC Barcelonáé – hivatalos

Spanyol labdarúgás
8 órája

Újra edzett Madridban: eldőlt Julian Álvarez jövője, de ezzel még nincs vége a drámának

Spanyol labdarúgás
9 órája

La Liga: Yamal kilencvenegy éves Barca-rekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
11 órája

Micsoda duplák, micsoda játék! – Yamal átlépte az 50 gólos határt

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 23:35

Első hazai sikerével maradt veretlen az Osasuna a La Ligában

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 21:35

Mourinho: Semmilyen problémát nem látok köztük; az egyetlen, amit észlelek, hogy kiváló futballisták

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:27

Carrick a csapat reakciója miatt a legboldogabb; Alonsónak vegyes érzései vannak a győzelem után

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:01

Két öngól kellett hozzá, de több mint nyolc év után újra élvonalbeli bajnokit nyert a Depor

Spanyol labdarúgás
2026.08.30. 23:28