Labdarúgás: Nem én vagyok a legjobb, még - De Gea

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.14. 18:51
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United spanyol kapusa, David De Gea elmondása szerint még nincs a világ legjobb kapusai között, de most már sokkal nagyobb önbizalommal véd.

De Gea jelenleg az U21-es Európa-bajnokságon erősíti a spanyol válogatottat, amely kapott gól nélkül nyerte meg a csoportját Hollandiát, Németországot és Oroszországot megelőzve, és készülhet a norvégok elleni elődöntőre. Érdekesség, hogy a most 22 éves kapus már a 2011-ben – aranyérmet nyerő – spanyol csapatnak is tagja volt, véleménye szerint azóta jóval tapasztaltabb lett.

„Sokat fejlődtem 2011 óta, sokkal tapasztaltabb lettem – nyilatkozta De Gea. – Számos mérkőzést játszottam a Manchester Unitedban és sokkal magabiztosabb lettem. Hogy a nyár után a felnőtt válogatottba is felkerülök-e majd? Nem tudom. Van három nagyszerű kapus a keretben, sok kiváló képességű a spanyol bajnokságban, és nem lesz könnyű stabil kezdő helyet kiharcolni.”

„Mi mindannyian ezért küzdünk, de tisztelni kell azokat, akik már ott vannak. Az U21-es csapat minden tagja arról álmodozik, hogy a felnőtt válogatottban szerepeljen, de tudjuk, hogy ez nagyon nehéz lesz.”

De Geát Iker Casillasról is faggatták. Mint ismert, a kapus kispadra szorult a Real Madridnál, de a spanyol válogatottal így is részt vesz a Konföderációs Kupán.

„Kívülről a dolgok általában máshogy tűnnek, mint belülről. Mindig vannak nehéz időszakok a játékosok karrierjében, de tudom, hogy Iker továbbra is nagyszerű szinten fog teljesíteni. Hogy ő-e a világ legjobb kapusa? Igen, igen és igen. Ha nem a legjobb, akkor az egyike a legjobbaknak. Az a szint, amit bemutatkozása óta hoz lenyűgöző, Iker egy példakép.”

„Mindig csodáltam az eltökéltségét, amikor hívták, ő ment. Megannyi alkalommal biztosította a győzelmet a csapata számára.”

„A célom, hogy a világ egyik legjobbja legyek. Próbálok mindent megtenni annak érdekében, hogy az legyek. Nagyon magas szinten játszok, de még mindig túl fiatal vagyok. Még mindig fejlődnöm kell ahhoz, hogy utolérjem a legjobbakat” – zárta mondandóját De Gea.

Legfrissebb hírek

Michael Carrick: Nincs itt az ideje azt részletezni, mit rontottunk el

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:55

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

Hétvégén pihen a manchesteri derbi VAR-játékvezetője és a segítője

Angol labdarúgás
2026.09.14. 23:23

Nem kellett volna megadni Haaland gólját a Manchester United ellen? Megszólalt a játékvezetői testület

Angol labdarúgás
2026.09.14. 10:21

Carricket frusztrálja a vereség, Maresca szerint jogos volt Haaland gólja

Angol labdarúgás
2026.09.14. 09:14

Vitatható Haaland-góllal nyert a közel 70 percig emberhátrányban játszó City az Old Traffordon

Angol labdarúgás
2026.09.13. 19:23

Willi Orbánék kikaptak Comóban; kitömte Dambrauskasék kapuját a Man. United

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:05

A Manchester United a 300. BL-meccsén négygólos győzelmet aratott Dambrauskasék felett

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 22:59