Real: az MU odaadná De Geát, elképesztő cserét eszelt ki

2015.06.22. 12:42
null
Sergio Ramos az MU legújabb célpontja (Fotó: dailymail.co.uk)
Mint már megírtuk, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Real Madrid mindent megtesz annak érdekében, hogy szerződtesse a spanyol David De Geát, a Manchester United kapusát. Az angolok állítólag már megbarátkoztak a játékos távozásával, ám különböző variációkkal próbálkoznak a blancók elnökénél, Florentino Péreznél. A legújabb verzió például egészen elképesztő!

 

Az angol Independent tudni véli, hogy Louis van Gaal, a Manchester United menedzsere szívesen látná a csapatában Sergio Ramost, a Real védőjét, akivel kapcsolatban egyre több olyan hír lát napvilágot, hogy boldogtalan, és szeretne távozni a „királyi gárdától”.

A 29 éves védő megszerzéséhez pont kapóra jön David De Gea, akit a spanyol együttes mindenképpen szeretne magához csábítani, ezzel pedig adja magát a két klub közötti játékoscsere, ráadásul De Gea mellé az MU némi pénzt is hajlandó lenne adni.

A blancók állítólag 65 millió euróért már megválnának a 128-szoros válogatott játékostól, ám a „vörös ördögök” a fiatal kapussal csökkentenének ezen az összegen.

Ramos 2005-ben a rivális Sevillától került a Real Madridba, amelynek színeiben 314-szer lépett pályára, és összesen 40 gólt szerzett – és amellyel klubszinten mindent megnyert.

 

 

Legfrissebb hírek

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.05.18. 23:00

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.05.18. 22:57

Hansi Flick hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.18. 15:15

Raphinha vezérletével a Betis ellen is megőrizte hibátlan hazai mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.05.17. 23:11

Antoine Griezmann gólpasszal búcsúzott a Metropolitanótól; Vinícius Júnior góljával nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.05.17. 21:00

A Manchester United legyőzte a Nottinghamet, és bronzérmes lett a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.05.17. 15:48

Robert Lewandowski az idény végén távozik a Barcelonától – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 13:33

Akár már a héten eldőlhet, hogy Michael Carrick marad a Man. United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.05.15. 13:54
Ezek is érdekelhetik