Király-kupa: tíz emberrel jobban ment az Atlético ellenfelének

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.20. 22:55
A Villarreal hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a harmadosztályú Toledóval a spanyol Király-kupa nyolcaddöntőbe jutásért vívott párharc visszavágóján.

A találkozón a vendégek az 57. percben Samuel Villa góljával szereztek vezetést, de egyórányi játék után Alexandre Pato egyenlített, a legutóbbi három meccsét (Steaua Bucuresti 2–1, Atlético Madrid 3–0, Sporting Gijón 3–1) megnyerő Villarreal pedig végül 4–1-es összesítéssel jutott tovább.

Az Atlético Madrid az idegenbeli 6–0-s sikere után otthon fél órát követően 3–0-ra vezetett Gaitán, Correa és Juanfran találatával a harmadosztályú Guijuelo ellen, amikor a vendégek a 33. percben Matarin kiállítása miatt emberhátrányba kerültek.

Ezt követően a „matracosoknál” már csak Fernando Torres volt eredményes a félidő hajrájában, a fordulást követően pedig Pino góljával a szépítés is összejött a kiscsapatnak, amely az emberhátrányos helyzetet így 1–1-gyel hozta le.

Az élvonalbeli Málaga elbúcsúzott a sorozattól, miután a másodosztályú Córdoba a hazai 2–0 után idegenben is legyőzte a riválisát.

SPANYOL KIRÁLY-KUPA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, VISSZAVÁGÓK

Villarreal–Toledo (III.) 1–1
Továbbjutott: a Villarreal, 4–1-es összesítéssel

Real Sociedad–Valladolid (II.) 1–1
Továbbjutott: a Real Sociedad, 4–2-es összesítéssel

Atlético Madrid–Guijuelo (III.) 4–1
Továbbjutott:
az Atlético Madrid kettős győzelemmel, 10–1-es összesítéssel

Las Palmas–Huesca (II.) 2–1
Továbbjutott: a Las Palmas, 4–3-as összesítéssel

Málaga–Córdoba 3–4
Továbbjutott: a Córdoba kettős győzelemmel, 6–3-as összesítéssel

Legfrissebb hírek

Atlético Madrid–Barcelona elődöntő lesz a spanyol Király-kupában

Spanyol labdarúgás
12 órája

Lookman góllal és gólpasszal debütált, az Atlético a vártnál simábban jutott be a négy közé a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2026.02.05. 22:55

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2026.02.04. 23:05

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Tizennégy nyeretlen meccs után győzött az Oviedo, gól nélküli döntetlen a Levante–Atléticón

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 20:40

Mbappé meglőtte a 20. bajnoki gólját, majd panenkázós büntetővel biztosította be a Real Madrid sikerét

Spanyol labdarúgás
2026.01.24. 22:58

Suárez duplájával a Sporting legyőzte a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:02

A Real Madridot búcsúztató kiscsapat vendége lesz a Barca a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2026.01.19. 14:29
Ezek is érdekelhetik