La Liga: Cazorla ismét fuballistának érezte magát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.07.21. 06:23
null
Cazorla (labdával) 21 hónapja nem lépett pályára (Fotó: AFP)
Mint arról már beszámoltunk, Santi Cazorla, a Villarreal 33 éves középpályása csapata kedd esti felkészülési mérkőzésén, az Hércules ellen 636 nap után lépett pályára ismét – a középpályás még 2016 októberében szenvedett Achilles-ín-sérülést, és az azóta eltelt közel két évben összesen 10 alkalommal kellett megműteni.

A középpályás az alicanteiek ellen csereként pályára lépve 15 percet játszott, és mint elmondta, nem gondolta volna ezt 21 hónappal ezelőtt.

„Ismét futballistának érezhettem magam, nagyon különleges érzés volt újra pályára lépni. Az elmúlt hónapokban rengeteg segítséget, nagyon sok erőt kaptam mindenkitől a környezetemben, és erre egész életemben emlékezni fogok. Számomra elképzelhetetlennek tűnt 21 hónappal ezelőtt, hogy újra pályára lépjek egy mérkőzésen. Most megtörtént, és a legfontosabb, hogy újra megtaláljam a ritmust, hogy ismét rendszeresen futballozhassak” – mondta Cazorla klubja, a Villarreal hivatalos honlapjának.

A 77-szeres spanyol válogatott játékos még 2016 októberében szenvedett Achilles-ín-sérülést a bolgár Ludogorec elleni BL-csoportmeccsen az Arsenal színeiben, ám felépülése nem haladt zökkenőmentesen, olyannyira, hogy összesen 10 alkalommal kellett megoperálni.

Az előző szezon végén szerződése lejártával távozott az Arsenaltól, és visszatért pályafutása első felnőttklubjához, a spanyol élvonalban szereplő Villarrealhoz.

Legfrissebb hírek

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 23:10

Megvan Gulácsiék első győzelme a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 23:33

Gulácsi bemutatkozott a spanyol élvonalban, de a Villarreal ismét kikapott

Spanyol labdarúgás
2026.09.14. 22:54

„Köszönjük Gulácsi Péternek, hogy nem 7–2 lett a vége” – üzentek a Villarreal szurkolói

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 10:02

Gulácsi bemutatkozott a Villarrealban, amely őrült meccsen kapott ki a dortmundi katlanban

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 23:17

Aubameyang szenzációs, de Luiz Júnior hibái is kellettek a Depor győzelméhez

Spanyol labdarúgás
2026.09.05. 23:12

Kikapott az Alavéstől, továbbra is nyeretlen a Villarreal a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2026.08.28. 23:32

Gulácsi Péter: Meccsről meccsre dönti el a vezetőedző, hogy kit állít a kapuba

Spanyol labdarúgás
2026.08.28. 18:58