Girona: a klub fizetheti 1500 szurkoló Amerikába utazását

Vágólapra másolva!
2018.09.06. 18:37
Mint korábban beszámoltunk róla, a Girona–Barcelona lehet az első olyan spanyol élvonalbeli labdarúgó bajnoki mérkőzés, amit a tengerentúlon játszanak. Spanyol sajtóhírek szerint a klub kész fizetni 1500 gironai szurkoló utazási költségét és szállását egy éjszakára egy hotelben. Ennyire azért nem egyszerű a sztori, hiszen 500 euró (mintegy 160 ezer forint) visszatérítendő foglaló befizetésére van szüksége ennek igénybe vételéhez.

A januári mérkőzést eredetileg Gironában, az Estadi Monilivi stadionban rendeznék, de korábban a La Liga hivatalosan is megerősítette, hogy 15 éven keresztül egy-egy bajnoki találkozót Észak-Amerikában játszanak a sportág tengerentúli népszerűsítéséért, és minden bizonnyal a Girona–Barcelona lesz az első ilyen összecsapás.

A találkozóra Miamiban, a Hard Rock Stadionban kerülhet sor, ahová 1500 gironai szezonbérletes szurkolónak fizetnék az utazását, valamint a szállását is – de ehhez le kell rakni 500 euró foglalót, amit később visszatérít a klub. A Miamiba elutazni nem tudó szurkolók kárpótlására 5000 ingyenjegyet biztosít a Girona a Camp Nouba, továbbá a bérlettulajdonosok bérletáruk 20 százalékát is visszakapják.

Azok, akik sem Miamiba, sem Barcelonába nem utaznak el, 40 százalékot kapnak vissza a bérletük árából.

A játékosok szakszervezete (AFE) viszont nem rajong a tengerentúli mérkőzések ötletéért, sőt sztrájkot ígér, ha az megvalósul.

Legfrissebb hírek

Nagy fölényben játszott a Betis, de nem bírt a Levantével

Spanyol labdarúgás
9 perce

La Liga: a hosszabbításban mentette döntetlenre hazai meccsét a Celta

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
19 órája

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 18:13

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 23:13

Real Madrid: hónapokra kidőlt a rutinos védő

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 19:23

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 14:27

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58
Ezek is érdekelhetik