Vissza a jövőbe – Szeli Mátyás jegyzete

Nem szeretnék ünneprontó lenni, de ha a Real Madridért szorítanék, akkor Zinédine Zidane visszatérése kapcsán nemcsak megkönnyebbülést, hanem némi tehetetlen dühöt is éreznék.

Hogy miért?

Zidane távozásának okai máig nem tisztázottak, de ha le akarjuk egyszerűsíteni a történteket, és hiszünk a helyi sajtónak, akkor annyi történt, hogy Florentino Pérez elnök tíz hónap késéssel adta meg neki, amit kért. A csapat ezalatt elveszítette legnagyobb sztárját, Cristiano Ronaldót, több klasszist „elidegenített”, s kukába dobhatja a most futó idényét.

Florentino Pérez jó érzékkel ismerte fel, hogy az idény hátralevő részében nem egy taktikust kell hoznia vagy nem egy olyan beugrót, akinek nem tépázzák meg a renoméját a következő hetek történései. A presidente tudta, a vihart – amelyet hibás döntéseivel részben ő kavart – csak úgy csendesítheti le, ha az érzelmekre hat, s ha egy kikezdhetetlen, csaknem mindenki által szeretett és tisztelt, ízig-vérig „madridista” edzővel fordítja el felelősségéről a reflektorfényt.

Lélektani szempontból tehát jobb lépést nem is tehetett volna, hiszen nincs még egy olyan edző, aki egy ilyen sötét órában is ennyire egységbe kovácsolja a Real-szurkolókat.

Ettől még tény, az idény hátralévő részében már nem nagyon van miért játszani, ezért a második fázisban hetekig tartó felvezetés során (amelyben vélhetően partner lesz a világsajtó) beindul az átigazolási időszak, és sztárigazolásokkal lehet lelkesíteni a publikumot. Az egészet pedig Zinédine Zidane felügyeli, aki játékosként, de főképp edzőként olyan „szobrot emelt” magának, amelyet szinte lehetetlen ledönteni.

A kezdeti örömködés közepette azért érdemes megemlíteni, hogy a régi-új szakvezetőnek egy olyan feladattal is meg kell küzdenie, amellyel első regnálása során nem: újra kell építenie a csapatot. Ez a második Zidane-éra legfontosabb kérdése – és ez az, amelyre csak hónapok elteltével kapunk választ.

Nem szeretnénk ünneprontók lenni, ám az is érdekes felvetés, mit tesz Pérez, ha mégsem úgy sül el a kinevezés, ahogy várta. Kíméletlenül és gyorsan edzőt vált (szokása...), vagy érzelmi alapon a szükségesnél is tovább ragaszkodik Zidane-hoz?

Persze ne zárjuk ki azt sem, hogy a francia azt teszi, amit már többször megtett pályafutása során – és ez a futballban nem sok legendának adatik meg –: azaz olyan módon és körülmények között távozik, ahogy az neki tetszik.

És akkor megint mindenkinek hiányozni fog.