Balotelli már a búcsúbulit is megtartotta Manchesterben

Vágólapra másolva!
2013.01.28. 11:21
null
Balotelli talán épp itt hívta meg Samir Nasrit a buliba, ezért örül annyira a francia (Fotó: Action Images)
Angol lapértesülések szerint tényként kezelhető, hogy Mario Balotelli az AC Milan játékosa lesz. Hétvégén elköszönt a manchesteri haveroktól.

A nem feltétlenül szavahihető, de azért a dolgokba meglepően gyakran beletrafáló The Sun angol bulvárlap hétfői írása szerint immár biztosra vehető, hogy Mario Balotelli a Manchester City mezét napokon belül lecseréli az AC Milan piros-fekete dresszére.

A lap azt is tudni véli, hogy a klub által bérelt, sok nagy bulit megélt kecóban Mario a hétvégén megtartotta a búcsúbuliját is, amire csak a legközelebbi barátait hívta meg. Ők viszont még kis ajándékcsomagokat is kaptak az olasz mókamestertől.

Az átigazolási pletykáról – mert egyelőre csak tekinthetjük, hogy a Milan 17 millió fontot és Kevin Prince Boatenget adná a rosszcsont csatárért cserébe – Balotelli ügynökét, az egyetemes labdarúgás legnagyobb kavarógépét, Mino Raiolát is megkérdezték:

„Ha meg akarnak tudni valamit Mario átigazolásáról, akkor kérdezzenek valaki mást, mert én semmit nem tudok mondani ebben az ügyben – tárhatta szét karjait az ügynök, aki Zlatan Ibrahimovic nem kevés pénzmozgással járó igazolásait is intézi. – Január 31-ig bármi megtörténhet" – tette hozzá.

Tűzoltókra egyébként ezúttal nem volt szükség – a végén, még megkomolyodik a kedves apuka...

Legfrissebb hírek

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:39

Sokáig szenvedett a Milan, de az érvénytelen gólok után megnyerte a mérkőzést

Olasz labdarúgás
2025.08.29. 23:00

Visszavonult az Eb-győztes Alessandro Florenzi

Olasz labdarúgás
2025.08.27. 12:39

Máris itt az idény szenzációja, Bonazzoli csodagóljával nyert Milánóban a Cremonese!

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 23:00

A Napoli Kevin De Bruynével védene címet, az Inter új edzővel, a Milan Luka Modriccsal érne fel a csúcsra a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 10:39

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
2025.08.21. 12:05

Hiába van Aranylabdád, ha még nem játszottál a Milanban…

Képes Sport
2025.08.20. 11:07

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43
Ezek is érdekelhetik