Suárez 250 millió, Pelé 600 millió - átigazolási műkincs 1961-ből

2013.08.16. 14:46
null
(Forrás: Reddit)
Ha már egyszer nyakig ülünk az átigazolási szezon hajrájában, idézzük fel, hogy is nézett ki ugyanez 52 évvel ezelőtt. Papíron. Csütörtökön a Redditen bukkant fel egy mára már megszűnt olasz hetilap 1961-es címlapjáról készült fotó, amely mindenképp megér egy kiadós pillantást.

A La Domenica del Corriere egy 1899 és 1989 között, vasárnaponként megjelenő hetilap volt Olaszországban, szépen kidolgozott és kreatív címlapokkal. Erre láthatunk példát ezen az 1961. július 9-én megjelent borítón is, amely az akkori labdarúgás legkelendőbb játékosait árazta be – pontosabban számolt be a csúcsátigazolások pillanatnyi helyzetéről. Az összegek természetesen lírában értendőek, bár nem állnak túl messze a mai euróban kért vételáraktól. A nyakakban lógó táblákon továbbá az „eladva” (venduto), a „túl sok” (troppo poco) és a „visszautasított ajánlat” (offerta respinta) kifejezések olvashatóak.

Érdekességképp még érdemes megjegyezni, hogy a borítókép alatti bekeretezett szövegrészben a 600 milliós Peléről írnak, az akkor húszéves „negrettóért" a szöveg szerint három olasz klub (Inter, Juve és Milan) érdeklődött, sikertelenül. A negretto szó használata, ami magyarra fordítva „néger fiút” jelent, nem számított sértőnek, pejoratívnak vagy diszkriminációnak, ezért volt olvasható akár egy népszerű hetilap borítóján is.

Legfrissebb hírek

David Alaba szóban már megállapodott az Udinesével – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.09.23. 10:44

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Két meccs után újra győzött a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 19:56

Koné és Martínez duplázott, Malen fejbe lőtte a kapust – 0–2-ről Inter-pontmentés

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 20:03

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Náci karlendítés miatt kitiltottak 16 Roma-szurkolót a stadionokból

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 14:44

Serie A: edzőt váltott a Bologna – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 12:29

Zebráktól a fekete macskákig, avagy öt-öt favorit, illetve sötét ló az Európa-ligában

Európa-liga
2026.09.16. 12:04