A „kegyetlen” apa – Beckham játékvezetőként is megríkatta fiát

Vágólapra másolva!
2013.12.14. 19:50
null
Bechkam megmutatta a sötét oldalát (Fotó: Reuters)
David Beckham egy mintaapa, a sajtó felé legalábbis mindig ezt az arcát mutatja az idén nyáron visszavonult középpályás. Persze százévente egyszer még Becksnek is lehet egy rossz napja.

David, a „kegyetlen" persze semmi rosszat nem követett el, egyszerűen csak elfelejtette pár percre, hogy ő egy apuka, nem pedig egy hivatásos játékvezető, aki a Bajnokok Ligája döntőjében fúj.

„Sok kedvem nem volt a dologhoz, de Romeo egyik meccsén felkértek, hogy bíráskodjak én, mivel a hivatalosan kirendelt játékvezető nem jött el, én pedig úgyis ismerem nagyjából a szabályokat" – mesélte mosolyogva az angolok élő legendája a Jonathan Ross Show-ban.

„Ledobtam hát a kabátot, és sípot ragadtam. Az első félidő egészen jól ment, a fiam csapata három egyre vezetett, ráadásul a fordulás után rúgtak még két gólt. Öt egyes állásnál azonban jött a hideg zuhany. Romeo a tizenhatoson belül szerelt egy másik srácot, a labdát azonban nem találta el. Én persze azonnal be is fújtam a büntetőt. Hál' Istennek a fiú, aki odaállt, elhibázta a lövést, de amikor futottunk visszafelé, láttam, hogy Romeo elsírta magát. Jó kis lecke volt ez számára" – tette hozzá Beckham.

Legfrissebb hírek

Ukrán játékvezető a Ferencváros csütörtöki El-mérkőzésén

Európa-liga
2026.01.20. 15:15

Csalhatott az északmacedón bírópáros, ezért nem vezethet a kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.01.10. 14:49

Már nem Ruben Amorim a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.05. 11:20

Bognár Tamás: Az önértékelés kiemelten fontos, ez a fejlődés alapja

Labdarúgó NB I
2025.12.30. 10:28

A nőknél Eb-szereplés volt a csúcspont, a férfiaknál továbbra sincs BL

Minden más foci
2025.12.24. 08:12

Konferencialiga: újabb magyar játékvezető mutatkozik be

Európa-konferencialiga
2025.12.09. 09:54

A Ferencváros másodszor kap görög játékvezetőt az El-ben

Európa-liga
2025.12.09. 09:33

Ilyet is ritkán látni: a legendás játékvezető kapott piros lapot

Spanyol labdarúgás
2025.12.01. 12:19
Ezek is érdekelhetik