Ahonen üzenete: az év új,<br>de a nóta a régi

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2005.01.01. 21:53
Címkék
Lassan hozzászokhatunk ahhoz, hogy a 2004-2005-ös idényben a második helyért zajló harc tartja izgalomban a nézőket, az elsőt szinte kockázat nélkül oda lehet adni Janne Ahonennek. A finnek csodaugrója a négysáncverseny második állomásán, Garmisch-Partenkirchenben is maga mögé utasította a mezőnyt, és ezzel a idénybeli tizedik Világkupa-versenyen már a kilencedik diadalát aratta.
A mondhatjuk üdítő kivételt jelentő harrachovi versenyen Adam Malysz igazolta, hogy a hallgatásban verhetetlen északi a sáncokon azért legyőzhető. De ott sem sokon múlt Ahonen elsősége, hiszen a lengyelt ő követte a rangsorban.
A finn már a szilveszteri kvalifikációt is uralta (pedig ő már rövidített sáncasztalról ugrott), és a szombati versenyben is csak a hátát nézték a többiek. Igazából az első menetben rakta le sikere alapját, bár akkor csak 124 méterig jutott, szemben a második felvonással, amikor 128-nál ért talajt. Csakhogy utóbbi repülését hajszál híján szánkózással fejezte be… "Kicsit nehéz volt állva maradni, mert még kevéssel a landolás előtt is nagyon magasan voltam. Borzasztóan kevésen múlt" - ismerte el a finn, aki 1999 és 2003 után harmadszor szeretné megnyerni az összetettet, és kevésbé örülne, ha a második, netán a harmadik hely tekintetében könyvelhetné el a triplázást január hatodikán Bischofshofenben.

Ahonen majdnem fenékre ült, de végül nem tette, így megôrizte esélyét arra, hogy Hannawaldhoz hasonlóan mind a négy versenyt megnyerje
Ahonen majdnem fenékre ült, de végül nem tette, így megôrizte esélyét arra, hogy Hannawaldhoz hasonlóan mind a négy versenyt megnyerje
Ahonen majdnem fenékre ült, de végül nem tette, így megôrizte esélyét arra, hogy Hannawaldhoz hasonlóan mind a négy versenyt megnyerje
Hogy ki az, aki megakadályozhatná a címvédést? Jelen állás szerint a garmischi második, az osztrák Thomas Morgenstern az első számú kihívó, de az ő hátránya is csaknem 36 pont Ahonennel szemben.
Ennek ledolgozásához Ahonennek szó szerint fejre kellene állnia.

53. NÉGYSÁNCVERSENY
2. állomás, Garmisch-Partenkirchen. Nagysánc: 1. Janne Ahonen (finn) 260.1 pont (124 méter, 128), 2. Morgenstern (osztrák) 254.1 (119.5, 122.5), 3. Späth (német) 247.2 (120.5, 118.5), 4. Höllwarth (osztrák) 243 (116, 121.5), 5. Uhrmann (német) 236.6 (118.5, 116), 6. Janda (cseh) 233.1 (118, 114). Az összetett élcsoportja (2 verseny után): 1. Janne Ahonen 528.5 pont, 2. Morgenstern (osztrák) 492.6, 3. Ljökelsöy (norvég) 491.4, 4. Höllwarth (osztrák) 488.7, 5. Malysz (lengyel) 486.4, 6. Uhrmann (német) 479.3. A Világkupa élcsoportja (10 verseny után): 1. Janne Ahonen 980 pont, 2. Janda 517, 3. Ljökelsöy 495, 4. Höllwarth 492, 5. Morgenstern 432, 6. M. Hautamäki (finn) 387
Következik: négysáncverseny, 3. állomás, Innsbruck, január 4.
Legfrissebb hírek

Az öt legjobb, aki nem nyert vb-t – Kocsis Sándor is szerepel a listán!

Foci vb 2026
15 perce

Amerikai pite: a belga aranygeneráció utolsó nagy dobását láttuk? – vb-kibeszélő, 21. nap

Foci vb 2026
28 perce

Pődör Zoltán: Helyi értékekre épülő, szerethető és fenntartható csapatot raktunk össze

Kézilabda
53 perce

Videón a világbajnokság egyik legérzelmesebb pillanata

Foci vb 2026
1 órája

Édesapját gyászolja a kongóiak kapitánya

Foci vb 2026
1 órája

Három labdáért vásárolták ki, német és magyar bajnok is lett – 50 éves Lisztes Krisztián

Magyar válogatott
1 órája

Visszavonult az ecuadori válogatott gólrekordere

Foci vb 2026
2 órája

Statisztikák: Balogun elit társasághoz csatlakozott, Pochettino amerikai történelmet írt

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik