Megcsappant mezőny

Cs. B.Cs. B.
2005.01.08. 11:30
Címkék
A sérülések igencsak megtizedelték a felnőtt műkorcsolyázó-mezőnyt, hiszen a hét végén mindössze öten - két férfi és három női versenyző - indulnak majd harcba a bajnoki címekért.
Sebestyén: Carmennel a jégen (fotó: AFP)
Sebestyén: Carmennel a jégen (fotó: AFP)
Sebestyén: Carmennel a jégen (fotó: AFP)
Sebestyén: Carmennel a jégen (fotó: AFP)
Sebestyén: Carmennel a jégen (fotó: AFP)
Sebestyén: Carmennel a jégen (fotó: AFP)
A férfiaknál a már biztos Európa-bajnoki induló, Tóth Zoltán mellett Beck György mutatja még be a rövid és szabad programját, a porckorongsérülése után még mindig nem százszázalékos Zákány Bertalan ugyanis nem vállalta a részvételt. A nőknél újdonsült Európa-bajnokunk, Sebestyén Júlia, az egykori Eb-4. helyezett Póth Diána, valamint a fiatal Pádár Bianka "bevetésre" kész, nagy veszteség, hogy a tavalyi budapesti kontinensviadal felfedezettje, a dobogóról épphogy lemaradó Pavuk Viktória végül mégsem nehezíti meg az említett trió sorsát.
Pavuk még októberben, egy szárazedzésen szenvedett bokasérülést, amely után gipszbe került a lába, ezért hosszabb pihenőre kényszerült. S ugyan időközben visszatérhetett a jégre, az ob-n való indulást még nem vállalta, és valószínűleg a torinói Eb-n - január 25-30. - sem tud részt venni. Mert ha addigra nem sikerül formába lendülnie, akkor inkább minden figyelmét a márciusi moszkvai vb-nek szenteli: az már kvalifikáló viadal lesz a 2006-os torinói téli olimpiára.
A nőknél egy másik nagy név is a hiányzók listáját gyarapítja, Dorofejev Tamara azonban nem sérült, hanem a tanulmányai miatt iktatott be egy kis szünetet a sportpályafutásába. Ezzel együtt érdemes lesz kilátogatni a Gyakorlójégcsarnokba, hiszen a nézők hivatalosan most láthatják először a korcsolyázók új programjait - így például Sebestyénnek a GP-sorozatban két bronzérmet is hozó Carmenjét.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
1 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
1 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
1 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
1 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
1 órája

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
1 órája