Olimpiai bronzérmes kenus tolta a magyar bobot

- Tavaly elkezdtem figyelni a bobversenyeket. Aztán a Duna Televízió sportriportere, Károlyi Gábor mondta el nekem, hogy Gyulai Marcinak köszönhetően létezik magyar bobcsapat. Megkaptam a telefonszámát, Marcival másnap találkoztunk, és rendkívül készségesen elmagyarázott mindent. Annyiban maradtunk, hogy felhív, ha szüksége van rám. Nos, nemrég meg is érkezett a hívás, pénteken Cortina d’Ampezzóban átestem a tűzkeresztségen.
- Milyen érzésekkel szállt ki?
- Beleszerettem, még akkor is, ha csúszás közben megtanultam tisztelni a sportágat. Mert az nem mindennapi élmény, amikor egy kanyarban négy "g"-s erőhatás nyomja bele az embert a bobba, menet közben alig-alig lehet levegőt venni, és minden egyes döccenésnél fennáll a veszély, hogy borulunk. Pénteken nagyon rossz körülmények voltak - esett az eső. Nem véletlen, hogy a pilóták többsége gondterhelt ábrázattal járkált az edzés előtt. De a pilótánk remekül tette a dolgát, épségben szálltunk ki.
- Hogyan tovább?
- Szombaton újabb edzések, vasárnap pedig verseny a négyesek között. De hogy nem ez lesz az utolsó megméretésem, az egészen bizonyos. Beleszerettem ebbe a lenyűgöző sportba, és azon leszek, hogy a jövőben is bekerüljek a csapatba. Sokat kell majd futóiskoláznom, erősítenem. Nem árt, ha elérem a kilencvenkilós súlyt, ezzel jobban lendületbe lehet hozni a bobot. Egyszóval van mit tanulnom, de most még lelkesebb vagyok, mint korábban voltam. A kétéves kislányom és a feleségem már most hiányzik, de a párom azt mondta, tudja, hogy mennyire imádom a sportot, ezért összeszorítja a fogát, és szurkol nekem, hogy sikerüljön kijutnom a téli olimpiára. Amit csak lehet, megteszek ezért, rajtam nem fog múlni a siker.