Vancouver 2010: a rendőrség is vizsgálódik; még nem tudni, változik-e a szánkós program

2010.02.12. 23:15
Címkék
Nodar Kumaritasvili tragédiája után bizonytalan időre lezárták a whistleri, Olympic Sliding Centre nevű szánkópályát.

A grúz sportoló tragédiájának körülményeit ugyanis nem csupán a NOB, de a kanadai államügyészség, illetve a rendőrség is vizsgálja.

A szervezők első ígéretei úgy hangzottak, hogy magyar idő szerint szombat hajnali háromig minden csapatvezető megkapja a további menetrendet.

Német internetes oldalak értesülései szerint elképzelhető, hogy szombatról vasárnapra virradóra nem lesznek futamok a férfi együléses számban.

A baleset után természetesen felerősödtek a pálya biztonságával kapcsolatos kételyek. Rene Friedl, az osztrákok edzője például azt mondta, a szervezők korábban ígéretet tettek arra, hogy a tragikus pályarészen erősítik a biztonsági eszközöket, de mint kiderült, a védőpalánkokat nem emelték meg kellőképpen, ráadásul egyes osztrák értesülések szerint nem is rögzítették azokat megfelelően.

A nemzetközi szövetség illetékesei elismerték, nem számítottak arra, hogy ilyen gyors lesz a whistleri jégteknő, ők úgy kalkuláltak, legfeljebb 137 km/órás sebességgel lehet repeszteni benne, ehhez képest Kumaritasvili 145-tel robogott, az edzésen jól teljesítő, első olimpiáján induló osztrák Manuel Pfister 154-gyel pedig megjavította a német Felix Loch 153.98 km/órás abszolút világcsúcsát.

Legfrissebb hírek

Zöld jelzés: Carvajal mehet a Getaféhoz – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 perce

Már nem Ricardo Moniz a Trencsén vezetőedzője – hivatalos

Minden más foci
1 perce

Kleinheisler László: Nem éreztem úgy, hogy a saját hazám kellőképpen megbecsül és tisztel

Légiósok
6 perce

Nemzetek Ligája: kisebb stadionban fogadják a mieinket a grúzok

Magyar válogatott
32 perce

A szegény rokon bécsi diadala

Népsport
34 perce

Együtt úszni az életért – ahol a sport, a hála és az új esély találkozik

Úszás
1 órája

Bombaformában lévő FC Barcelonát kell megfékezniük Sallai Rolandéknak

Bajnokok Ligája
1 órája

Varga Barnabás bekerült az AEK BL-keretébe

Bajnokok Ligája
1 órája